Városlista
2025. december 7, vasárnap - Ambrus

Hírek

2012. Január 27. 00:00, péntek | Helyi
Forrás: infonograd

Csatárt veszített a BSE

Csatárt veszített a BSE

Nem úgy sikerült az őszi szezon a Balassagyarmati SE labdarúgói számára, ahogy az egész bajnokság indult.

Az NB III. Mátra csoportjában két szép győzelemmel kezdtek a fiúk, aztán hosszú vesszőfutás következett, így csupán a tizenharmadik helyen várhatják a tavaszi rajtot.
A gyarmati focisták január második hetében vágtak neki az alapozásnak. Továbbra is Mohácsi László irányítja a társaságot, aki a klubnál új beosztást kapott, hiszen ezután utánpótlás szakmai igazgatóként is tevékenykedik. A csapat háza táján kedvezőtlen változás, hogy az őszi idényben legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtott házi gólkirály, Fábri Tamás munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudja tovább vállalni az NB III-as játékot, és visszatért Berkenyére.
- A téli időszak legfontosabb feladata a csatárgondok enyhítése lesz – tekintett előre a szakvezető. – Ha nem tudjuk igazolásokkal, akkor a saját utánpótlásunkból, tehetséges fiatalokkal töltjük fel a Tamás távozásával keletkezett űrt. Ugyancsak fontos, hogy stabilabbá tegyük a hátsó alakzatokat, mert ősszel rengeteg elkerülhető gólt kaptunk, és két öngól is terheli a számlánkat. Remélem, a felkészülési mérkőzések során, amelyeken hazai ellenfeleken kívül szlovákiai együttesekkel is találkozunk, megfelelően sikerül felállítani a tavasszal hatékony hadrendet.
A BSE-nél a középpálya egyik oszlopa, a nemrégiben megműtött Chikán Péter még lábadozik, de a többiek elszántan dolgoznak a tél gyötrelmei által eddig még nem háborgatott műfüves pályán.
(hege)

Címkék: BSE

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.