Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2014. Június 11. 13:30, szerda | Helyi
Forrás: infonograd

Bíróság elé állnak a kállói betörők

Bíróság elé állnak a kállói betörők

Négy kállói férfi került előzetes letartóztatásba, akik Kállón több családi házba törtek be.

A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűnett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást M. Péter 26 éves, M. Árpád 47 éves, M. Attila 31 éves és M. Róbert 25 éves kállói lakosok ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2013. december 23-án 14 óra és 2013. december 24-én 8 óra közötti időben Kállón egy családi házba az ablakot betörve bementek, és onnan televíziót és egy kályhát gázpalackkal együtt eltulajdonítottak. A nyomozás beszerzett adatai alapján megállapítást nyert továbbá az is, hogy a gyanúsítottak 2013 decemberében és 2014 januárjában összesen négy alkalommal törtek be kállói ingatlanokba, ahonnan villanybojlert, motoros láncfűrészt, és egyéb használati tárgyakat tulajdonítottak el. A nyomozók a négy férfit - gyanúsítottkénti kihallgatásuk mellett - 2014. január 10-én őrizetbe vették, majd indítványozták előzetes letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt. A rendőrök a négy férfi lakásán és az ahhoz tartozó mellékhelyiségekben megtartott házkutatások alkalmával az eltulajdonított értékek egy részét lefoglalták.
A Pásztói Rendőrkapitányság az eljárást a napokban lezárta, a keletkezett ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.

Hírek

Címkék: betörők

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 08:18, hétfő | Helyi

Megtartották az Élet menetét Budapesten.

Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre vonultak.

2024. Május 06. 08:00, hétfő | Helyi

Szeles, de napos, meleg hétkezdet.

Csupán fátyol- és kisebb gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, zápor, zivatar kialakulásának minimális lesz az esélye.

2024. Május 05. 08:00, vasárnap | Helyi

Nyárias meleg, futó záporokkal.

Kezdeti napos időt egyre több gomoly és fátyolfelhő zavarhatja meg.

2024. Május 04. 12:00, szombat | Helyi

Megemlékezés Szent Flórián napján.

Május 4. Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napja. Ez a nap a hivatásos, az önkormányzati, a létesítményi és az önkéntes tűzoltóké, valamint az összes tüzes mesterséget művelőé, ezen a napon valamennyiük védőszentje elő