Városlista
2021. május 13, csütörtök - Szervác

Képek | Sport

Százéves autók versenye. 2016. 07. 09.

2016-07-04 20:19:14

Légkondicionáló, masszírozó ülés, blokkolásgátló, tempomat. Ezek ma már egyáltalán nem meglepő felszerelései egy autónak, de milyen volt 100 évvel ezelőtt az autózás, amikor ezeket még hírből sem ismerték? A 2016-os Peking-Párizs Maraton résztvevői már tudják! A 14 ezer kilométeres verseny idén Magyarországon is áthalad, érintve térségünket is.
Az embert és gépet egyaránt próbára tevő autós maratonon kizárólag 1975 előtt gyártott autókkal lehet részt venni, de jobb, ha 1941 előtti az évjárat. Ennek bőven eleget tesz pl. a fa kerekű American La France 1915-ből.
Az idei már a 6. ebből a versenyből, melyre 105 csapat adta le a nevezését olyan autókkal, mint az 1917-es La France Tourer Speedster, vagy a két American La France 1915-ből és 1925-ből. Ja, mindegyiket 14,5 literes motor hajtja! De lesz bőven Bentley, vagy Chevrolet is, utóbbiból főleg 1939-es Coupé. A napi szakaszok hossza 180 és 668 km közé esik, ezek közül kettő érinti Magyarországot.

2016. július 9-én a Kassa – Budapest, majd 11-én a Budapest – Maribor között. Ekkor térségünkön is áthalad a 105 autóból álló mezőny, az érdeklődők Miskolctapolcán a nagy parkolóban 11:30 órától és Gyöngyösön a Fő téren 15:30 órától találkozhatnak velük.
Arról, hogy ne egy sima „kirándulás” legyen a túra, a mért szakaszok gondoskodnak. Július 9-én a Mátra klasszikus rali gyorsasági szakaszait, a Parádsasvár-Szuha üdülőtelep között (14:09 órától) és a Mátraalmás-Mogyorósorom (14:24 órától) között. teljesítik.

Fontos megemlíteni, hogy a szakaszok környezetvédelmi előírások miatt csak Szuha település felől látogathatók.

Budapestre 17:40 órától érkeznek a Felvonulási téren kialakított zárt parkolóba. Egy egész napos pihenő után hétfőn, 11-én indulnak tovább, hogy a Veszprém környéki murvákon – pl. Pétfürdő-Öskü (10:00-tól), Kislőd-Szentgál (11:08-tól) – versenyezzenek, de nem gyorsaságra, hanem az átlagtartó versenyek szabályai szerint, az előre megadott időt legjobban megközelítő páros lesz a legjobb.

Forrás: sport live média. duen

Százéves autók versenye. 2016. 07. 09.
Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09. Százéves autók versenye. 2016. 07. 09.