Városlista
2024. március 29, péntek - Auguszta, Bertold

Képek | Sport

Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP

2023-04-02 12:40:09

Egy sportköri évfordulóra és több tagjára emlékeztek
Döntetlen lett a jubileumi ÁFÉSZ-derbi
Salgótarján A sport területén megszokott gyakorlat, hogy egyes klubok, közismert személyiségek emlékének megőrzéséhez túlélő tisztelők, barátok különböző rendezvényekkel is igyekeznek hozzájárulni. A minap egy újabb ilyen esemény tartottak alapvetően annak az apropóján, hogy 1968-ban, tehát 55. esztendővel ezelőtt jött létre, a Salgótarjáni ÁFÉSZ Sportkör, amely számos sportágban ért el szép eredményeket, illetve biztosított hátteret megannyi tehetséges ember
képességeinek felszínre hozatalához, egészsége megőrzéséhez.
Mint Seregi Albert – az egyik főszervező – tájékoztatta lapunkat, a program két részből állt. Előpször a Madách Imre Gimnázium tornatermében mérte össze erejét az ÁFÉSZ 1990 és az ÁFÉSZ 2000
öregfiúk csapata. A végeredmény 5-5 lett, s érdekes, hogy a félidőben is döntetlenre 3-3-ra állt derbi.
Mindkét csapatban több, egykoron ismert labdarúgó is a parkettre lépett. Az 1990-es gárda összeállítása a következő volt: Baranyi László, Drajkó Ferenc, Erdősi Tibor, Fejes István, Fejes
László, Jusztin Bertalan, Laczkó László, Pindroch Ferenc, Seregi Albert, Vámos Zoltán, Varga Jenő. Végh Béla. E csapat találatain hárman osztoztak: Drajkó Ferenc és Fejes István 2-2 gólt, Erdősi Tibor egyet szerzett. A másik ugyancsak 12 fős csapat keretét Bodor József, Garai Csaba, Gyetvai László,Hajdú Béla, Hodúr Tibor, Kisbali Gábor, Králik János, Lehoczki Tibor, Novák László, Palaticzky Szabolcs, Sági Simon és Tamási Zoltán alkotta. Az utóbbi játékos 2 gólt rúgott, egyszer-egyszer
Bodor József, Hodúr Tibor és Kisbali Gábor talált be.
A mérkőzést követően a Rákócz úti volt ÁFÉSZ székházban jött össze úgymond egy fogadásra, majd közös ebédre az ötven meghívottból több mint negyven személy. Köszöntőt s az elhunyt sporttársakról
való megemlékezést Tolnai Sándor városi önkormányzati képviselő, vállalkozó tartotta. Az 1999 óta eltávozottak között tartják számon a különböző foglalkozású Bistei Istvánt, Manusek Bélát,
Mogyoró István, Nyerges Pált, Sótér Istvánt, Szabó Jánost, Tavaszi Lászlót. Kiemelt tisztelet övezi
Dóra Gyula volt ÁFÉSZ igazgatósági elnököt, aki – beosztása, lehetőségei okán is – különösen sokat
tett a cég sporttevékenysége érdekében. Az elismerés még további 48 személyt is megillet. Nevük és sportáguk – Seregi Albert jóvoltából – az épület földszintjén kiállított tablón is megtekinthető. Az
emléknap késő estig, az úgynevezett harmadik félidővel folytatódott illetve tartott. A renezvényt a következők támogatták: Danyi Erika, Fejes László, Oravecz Ottó, Sebó Martin, Tolnai Sándor, Viskárdi Péter valamit két cég, a Friss Cipó és a Tavaszi cukrászda.

Cs. B.

Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP
Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ 55 ÉVES JUBILEUMI SPORTNAP