Hírek
2013. Augusztus 16. 10:29, péntek |
Bulvár
Forrás: InfoVáros | Fotó: MTI
Vilmos herceg: \'kicsit hangos, de nagyon aranyos\'
Kisfia születése óta, három hete először jelent meg nyilvános rendezvényen Vilmos herceg, a téma pedig mi más is lehetett volna, mint a szülői lét első időszaka. A herceg szívesen mesélt.
"Kicsit hangos, de természetesen nagyon aranyos" - mesélte a háromhetes György hercegről Vilmos herceg, aki kisfia születése óta először jelent meg nyilvános rendezvényen. A herceg az Angleseyben rendezett mezőgazdasági kiállításon volt jelen szerdán. Elmondta, hogy terveik szerint szeptemberben kis családjával elhagyja a Wales északnyugati partjainál fekvő Anglesey-szigetet, ahol az elmúlt három hétben "első közös otthonukra leltek".
A későbbiekről szólva megemlítette, hogy jövőre feleségével, Katalin hercegnével és kisfiával Ausztráliába szeretne látogatni. Felidézte, hogy annak idején szüleivel ő is egyéves korában utazott Ausztráliába.
II. Erzsébet unokája a rendezvényen tartott rövid beszédét walesi nyelven kezdte, majd köszönetet mondott a helybeliek vendégszeretetéért. Kisfiával kapcsolatban elmondta, hogy "kicsit hangos, de természetesen nagyon aranyos", és megjegyezte, hogy egy háromhetes csecsemő gondozása "fizikailag és szellemileg" is komoly igénybevétel.
A kiállítás egy idősebb látogatójával azt a reményét is megosztotta, hogy kisfia hamarosan átalussza majd az éjszakát. A The Daily Telegraph értesülése szerint Vilmos nem vett nyelvleckéket: egy walesiül beszélő barátja volt a segítségére.
Fotó: MTI
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 06:00, kedd | Bulvár
Az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Posta új bélyege
Az önkéntes véradás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Posta egy új, alkalmi bélyeg kibocsátásával
2024. Május 13. 09:20, hétfő | Bulvár
Benézett a nappaliba a kamion
Lesodródott a 64-es főútról, átszakította a drótkerítést és a családi ház oldalába csapódott egy rakomány nélküli nyerges vontató múlt héten Enying Fő utcáján.
2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár
A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban
Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.
2024. Május 10. 15:25, péntek | Bulvár
Június 1-jén lesz a békemenet
Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).