Hírek
2014. Szeptember 04. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd
Világbajnok sakkozók Pásztón
A Pásztói Sakk Egyesület augusztus 28-31. között a helyi Mikszáth Liceum tornatermében bonyolította le a nemzetközi részvételű FIDE értékszámszerző és ifjúsági sakk versenyét, a III. Tittel Pál kupát.
A főverseny egyúttal Nógrád megye egyéni sakkbajnoksága is volt.
A versenyek Rauch Ferenc országos versenybíró dirigálása mellett zajlottak le. Az előzetesen nevezők közül többen az utolsó pillanatban visszaléptek a versenytől, így a vártnál kevesebb sakkozó ült le a sakktáblák elé. A 33 induló között két korábbi (ifjúsági és szenior) világbajnok emelte a verseny színvonalát. Itt volt ,az 1997-es U-16-os világbajnok, román válogatott Vajda Levente nemzetközi nagymester, nem mellesleg a Pásztói Sakk Egyesület éltáblása, valamint a 2011-es szenior világbajnok, a francia színekben induló, ukrán származású Vladimir Okhotnyik nemzetközi nagymester,de kupavédőként részt vett a versenyen ( II. Tittel Pál kupa győztese), To Nhat Minh vietnami származású magyar nemzetközi mester is.
A versenyen a várakozásnak megfelelően a két nagymester egymás között döntötte el az első hely sorsát, a hét fordulóból mindketten 6 pontot értek el. Az döntött, hogy az utolsó forduló zárópartiján Bohati Tamás Maráczi Ernő ellen milyen eredményt ér el. Döntetlen és Bohati győzelme esetén Okhotnyik a győztes, míg Maráczi győzelme esetén Vajda Levente végez az élen. Utóbbi történt, Bohati Tamás az elmúlt évi megyebajnok vesztett, így még a díjazottak közé sem került be, míg Vajda Levente második alkalommal diadalmaskodott Pásztón, de első alkalommal lett Nógrád Megye egyéni sakk bajnoka, hiszen első győzelme idején még nem a Pásztói Sakk Egyesület játékosa volt.
A fiatalok ezúttal a középmezőnyben (Görcsi Gábor, Nagy Ferenc, Patai Péter, Patai Tamás, Huszár Márk és Pap Kristóf) végeztek, miközben méltó ellenfeleik voltak a felnőtteknek, és bizony számtalan pár partiban a címviselőket is alaposan megizzasztották.
Az A csoport végeredménye(díjazottak): 1. GM Vajda Levente 6 pont 2. GM Vladimir Okhotnyik 6 3. IM To Nhat Minh 5,4.Maráczi Ernő 5 5. FM Istvanovszki Kálmán 4,5 6. Lengyel László 4,5 7. Vajda Albert 4,5 8. Tódor Attila 4,5 9. Görcsi Gábor 4 10. Hajdú Sándor 4.
Különdíjasok:
A legjobb nem díjas nő: Gáspár Muriel Aranka (Mezőkövesd) 3 pont, legjobb nem díjas ifi: Nagy Ferenc (Jászberény) 3,5 pont,legjobb nem díjas szenior (60 év felett): Balogh Pál (Mátra SE Gyöngyös) 3,5 pont
A Nógrád megyei egyéni felnőtt sakkbajnokság végeredménye(díjazottak) 1. GM Vajda Levente 6 pont 2. FM Istvanovszki Kálmán 4,5,3. Lengyel László 4,5 4. Vajda Albert 4,5 5. Tódor Attila 4,5 6. Görcsi Gábor 4 pont
Az ifjúsági B-csoportban heten indultak, ahol négyes holtverseny alakult ki. A progresszív számítás végül a pásztói Sevelya Csenge Virágnak kedvezett, így a következő végeredmény alakult ki: 1. Sevelya Csenge Virág 4,5 pont, 2. Huszár Márk 4,5 3. Száraz Szabolcs 4,5 4. Vankó Máté 4,5, 5. Csík Martin 2, 6. Bodzás Dominik 1 7. Csörgő Eszter 0 pont
A Tittel Pál kupa utolsó előtti napjának délutánján a Pásztók Sakk Egyesület a helyszínen nevezettek részére egy 9 fordulós schnell-versenyt is lebonyolított, melyet némi meglepetésre To Nhat Minh nyerte a nagymesterek előtt:
Az élmezőny: 1. To Nhat Minh 8 pont, 2. Vajda Levente 7,5 3. Vladimir Okhotnyik 7,5. 4. Bohati Tamás 6, 5. Vajda Albert 5,5 6. Nagy Ferenc 5pont
Forrás: nogradsport.wordpress.com
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
