Városlista
2026. március 16, hétfő - Henrietta

Hírek

2012. November 01. 07:20, csütörtök | Helyi
Forrás: infonograd

Vigyázzunk értékeinkre az ünnepek alatt!

Vigyázzunk értékeinkre az ünnepek alatt!

A napokban várhatóan a szokásosnál többen kelnek útra, hogy leróják kegyeletüket a temetőkben.

Ebből az alkalomból a rendőrség közleményben figyelmeztet arra, hogy november 4-ig a közutakon, valamint a temetők környékén is fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők. Ez elsősorban a közúti forgalom segítésére irányul, de a rendőrök a közlekedési szabályok megsértői ellen is fellépnek. Az ünnepek alatt Salgótarjánban, holnap délelőtt tíz és este nyolc óra között lezárják a Március 15. út – Arany János út temető közötti részét. Balassagyarmaton pedig szintén holnap reggel 8 és este nyolc között a Patvarci utca Dózsa György út és Jókai út közötti szakaszát. A tömegközlekedési eszközökön és a temetők környékén fokozottan figyeljenek a zsebtolvajok, alkalmi tolvajok megjelenésére. Fontos, hogy a jármű ajtaját, ablakokat mindig zárják le, még akkor is, ha csak rövid időre hagyják el a gépjárművet! Amennyiben lehetőség van rá, parkoljanak őrzött parkolóban! Ne hagyjanak a gépkocsiban látható helyen semmilyen iratot és értéket! Az esti órákban olyan helyet válasszanak, ahol jó a közvilágítás. Amennyiben azt észlelik, hogy feltörték a járművüket, mielőtt bármihez hozzáérnének, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget. A kerékpárlopások megelőzése érdekében jól látható, forgalmas helyen zárják le kerékpárjaikat. Azokat a tartozékokat, amik mozdíthatóak, vegyék le a kerékpárról és vigyék magukkal! Pénz-és irattárcát ne a táska, kosár tetején tartsák! Tömegközlekedési eszközökön, főként a le-és felszállások alkalmával, kézi táskájukat szorítsák magukhoz és azt mindig tartsák maguk előtt! Ha mégis bűncselekmény áldozatává váltak, hívjanak segítséget, értesítsék a rendőrséget!

Címkék: temető

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi

VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...

Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.

2026. Február 04. 18:09, szerda | Helyi

VIDEÓ - Ausztrália Csendes Összeomlása

Mi történik, ha egy ország meggazdagszik anélkül, hogy valódi gazdaságot építene? Ausztrália hamarosan meg fogja tudni.

2026. Január 27. 11:16, kedd | Helyi

VIDEÓ - Salgótarjánnak biztosra kell mennie!

Nehezen megszerzett előnyünket nem adhatjuk, nem ajándékozhatjuk a bizonytalan jövőre szavazókra. Gondolhat bárki bármit a város jövőjéről, de a tényekkel szemben haladni ésszerűtlen és felelőtlen dolog.