Hírek
2014. Március 29. 11:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Véget ért az országos influenzajárvány
Véget ért a hat hete kezdődött országos influenzajárvány.
Az országosan regisztrált betegszám a múlt héten a járványküszöb alá csökkent, de az ország egyes területein még terjed a betegség - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal (ÁNTSZ) az MTI-vel.
Az ÁNTSZ azt írta: a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint március 17. és 23. között 28 százalékkal kevesebben, 11 300-an fordultak influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz, mint az azt megelőző héten.
Az Országos Epidemiológiai Központ jelentése szerint a 12. héten a fővárosban és 16 megyében csökkent, két megyében (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves) emelkedett, Békés megyében nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma.
A virológiai vizsgálatok az ország tizenkét közigazgatási területén 23 influenzavírust azonosítottak, a megbetegedéseket - egy kivétellel - az influenza A vírus okozta.
Az ÁNTSZ honlapján olvasható tájékoztatás szerint az influenzajárvány miatt elrendelt kórházi látogatási tilalmak többségét mostanra visszavonták, a szerdai állapot szerint már csak a fővárosi MH Egészségügyi Központban (Honvédkórház), a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban és a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetben van részleges látogatási tilalom.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
