Városlista
2026. május 2, szombat - Zsigmond

Hírek

2017. Március 06. 10:30, hétfő | Helyi
Forrás: police

Védelmező-Varázspáncél Nógrádban

Védelmező-Varázspáncél Nógrádban

Megkezdődött a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Generali Biztonságért Alapítvány közös programsorozata.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Generali Biztonságért Alapítvány 2016. szeptember 13-án kötött együttműködési megállapodása révén átfogó projekt indult el Nógrád megyében. A „Védelmező-Varázspáncél” elnevezésű program az óvodás és az általános iskolás korosztályt célozza meg elsősorban a gyalogos és a kerékpáros közlekedési ismeretek átadásával.

Az elnevezés egyértelműen utal a láthatósági mellényre, melynek viselése sok esetben életet menthet. A szakemberek játékos formában oktatják a gyermekeket a közlekedési ismeretekre, illetve hívják fel a figyelmet a láthatóság fontosságára. A tanév végéig a szakemberek mintegy 2015 gyermek részére tartanak ily módon előadást.

A rendőrök a projekt kezdéseként a Salgótarjáni Összevont Óvoda Körúti Tagóvodájában tartották meg az első játékos foglalkozást. Az óra végén a gyermekek átvehették azokat a láthatósági mellényeket, melyeket tárgyi adományként biztosított a Generali a Biztonságért Alapítvány.

A program 2017. március 7-én a Salgótarjáni Összevont Óvoda Mackóvár Tagóvodájában folytatódik, a www.lathatovedelem.hu weboldalról pedig hasznos tanácsok és további ajándékok (például órarend) lesznek letölthetőek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.