Hírek
2016. Október 11. 07:30, kedd |
Életmód
Forrás: mti
Vasárnap lesz az európai újraélesztési nap

Facebook-kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az újraélesztés európai napjához, október 16-ához kapcsolódóan, az akció célja, hogy minél többen megismerjék a laikus újraélesztés módszerét.
Az alapítvány MTI-hez eljuttatott közleménye szerint évente mintegy 25 ezer ember esik a hirtelen szívhalál áldozatául Magyarországon, pedig az esetek 90 százalékában meg lehetne menteni a beteget, ha a laikusok tudnának és mernének újraéleszteni. Akik tisztában vannak a helyes módszerrel, azok sem szívesen alkalmaznak szájból szájba lélegeztetést, illetve félnek, hogy bordát törnek. Pedig szájból orrba is lehet lélegeztetni, és "a bordatörés semmi" az élet megmentéséhez képest - fogalmaztak.
A szervezet többmilliós nézettséget elért, laikus újraélesztést népszerűsítő kisfilmjeinek is az a lényegük, hogy a mellkas másodpercenként körülbelül kétszeri, erős, 5-6 centiméter mélyre történő ütemes benyomásával - szájból szájba történő lélegeztetés nélkül is - életben lehet tartani a bajbajutottat addig, amíg megérkeznek a mentők.
Az idén az alapítvány sok hírességet, szerkesztőséget kért fel arra, hogy ezen a héten ossza meg a saját oldalán a szervezet Facebook-posztját, amelyben az újraélesztés fontosságára hívják fel a figyelmet és bemutatják annak lépéseit.
Október 16-án az Európai Újraélesztési Társaság kezdeményezésére 2013 óta tartják meg az európai újraélesztési napot.
Fotó:Országos Mentőszolgálat
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 08. 06:00, szombat | Életmód
A dinoszauruszok korát mutatja be a Fővárosi Állatkert Biodómjában nyíló új kiállítás
A dinoszauruszok korát mutatja be a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjában nyíló új kiállítás, amely február közepétől március végéig látogatható - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2025. Február 07. 07:17, péntek | Életmód
Nagy Márton szerint 2024 végére helyreállt a magyar háztartások jövedelmi helyzete
A magyar háztartások jövedelmi helyzete az elmúlt évek inflációs sokkja után 2024 végére helyreállt, a tavalyi 9 százalék után az idén 6-7 százalékos reálbér-növekedés várható
2025. Február 06. 07:45, csütörtök | Életmód
Több mint egymillió repülőgéppel rekordot döntött a forgalom Magyarország légterében tavaly
A HungaroControl 2024-ben rekordforgalmat regisztrált Magyarország légterében 1 millió 143 ezer 937 repülőgéppel, amelyeknek csaknem 84 százalékát az átrepülő járművek tették ki
2025. Február 04. 07:42, kedd | Életmód
Április 26-án avatják boldoggá Bódi Mária Magdolnát Veszprémben
Erdő Péter bíboros lesz a Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása alkalmából rendezett ünnepi szentmise főcelebránsa április 26-án Veszprémben - jelentette be a veszprémi érsek hétfőn a városban tartott sajtótájékoztatón.