Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2014. Augusztus 19. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Vagyonosodási vizsgálat: bárki gyanússá válhat

Vagyonosodási vizsgálat: bárki gyanússá válhat

Több mint 178,5 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, amelyet nagyjából 60 milliárd forintos adó-, illetve 118 millió forintos mulasztási bírsággal fejelt meg a 2007 óta lezárt csaknem húszezer vagyonosodási vizsgálat során az adóhatóság - írja a Világgazdaság.

Jelenleg 315 ellenőrzés zajlik – tudta meg a lap a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Ha ezek ugyanolyan arányban zárulnak adóhiány megállapításával, mint az eddigiek, nem sok jóra számíthatnak az érintettek: az idén eddig a vagyonosodási vizsgálat alá vont magánszemélyeknél kiemelkedően nagy, 87 százalékban állapítottak meg adóhiányt, de az utóbbi években mindig közelítette vagy meghaladta a 80 százalékot ez az arány.

Az indított vizsgálatok száma az utóbbi években radikálisan csökkent ugyan – hét évvel ezelőtt még majdnem 11 ezer, 2010 óta évente már csak nagyjából kétezer magánszemélynél vizsgálódott –, mégis jobb találati aránnyal dolgozik az adóhatóság. Ennek köszönhetően, bár kisebbet markolt, nagyobbat fogott az NAV, és így 2007 óta csaknem négyszeresére, 5,5-ről csaknem 20 millió forintra nőtt az egy megállapításra jutó nettó adókülönbözet összege.

Aki túl soknak tartja a fizetnivalót, vagy akár az egész eljárást vitatja, végső esetben a bírósághoz fordulhat jogorvoslatért. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban viszonylag kevés eséllyel: 2010-ben az ügyek 67, 2011-ben 66,2, 2012-ben 64,8, 2013 első három negyedévében pedig 65,6 százalékát a NAV nyerte meg. Ezek az adóhatóságtól kapott adatok összecsengenek a Kúria joggyakorlat-elemző csoportjának közelmúltban publikált jelentésében foglaltakkal, amelyből azt is meg lehet tudni, hogy a 2012-ben a Kúria az elé került ügyek 67,1 százalékban helybenhagyta az ítéletet.

„Általánosságban elmondható, hogy az ügyek 70-80 százalékát az adóhatóság nyeri. Ez egyébként nemzetközi összehasonlításban reális adatnak tűnik és jelzi, hogy az adóhatóság törvényesen működik” – állapították meg. A joggyakorlat-elemzést azért tartották fontosnak, mert az évente indított két-három ezer adóper döntő többsége vagyonosodási vizsgálat, amelynek során a Kúria nem kevesebb, mint két-három milliárd forintról dönt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést

Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak

Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen

Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.

2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát