Városlista
2021. május 12, szerda - Pongrác

Hírek

2021. Március 24. 11:01, szerda | Helyi
Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség, Police

Vádemelés a parkolás megakadályozására köveket útra helyező lakó ellen

Vádemelés a parkolás megakadályozására köveket útra helyező lakó ellen

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat azzal a 46 éves férfival szemben, aki azért, hogy ne parkoljanak a háza elé, oda köveket helyezett ki, ezzel balesetet is okozott.

A nyomozás adatai szerint a salgótarjáni vádlott 2020 októberére megelégelte, hogy rendszeresen idegenek parkolnak a háza elé, ezért az úttestre sorban öt nagyobb méretű terméskövet helyezett el, hogy megakadályozza a járművek leállítását kapuja környezetében.

2020. október 12. napján 19:30 órakor a szakadó esőtől korlátozott éjszakai látási körülmények közt haladt erre egy salgótarjáni férfi az általa vezetett személygépkocsival, és mivel szemből egy autóbusz érkezett, szorosan az út széléhez kormányozta a járművét, ami így az egyik terméskőnek ütközött.

A balesetben a gépkocsi jobb első kereke tönkrement, és bár személyi sérülés nem következett be, de a vádlott azzal, hogy az úttesten akadályt létesített, mások életét, testi épségét, ezáltal a közlekedés biztonságát veszélyeztette.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádiratában a vádlottal szemben – aki cselekményét megbánta és az okozott kárt a sértettnek maradéktalanul megtérítette – pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Ezek érdekelhetnek még

2021. Május 11. 15:36, kedd | Helyi

Zebra terv

Nógrád megyében is kiemelt cél a gyalogosok biztonsága!

2021. Május 11. 14:51, kedd | Helyi

Erdők, mezők, természetvédelmi területek közös ellenőrzése

Salgótarján és Pásztó térségében a rendőrök együttműködve a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságával és a polgárőrökkel – a természeti kincsek megőrzése érdekében – fokozott ellenőrzést tartanak.

2021. Május 11. 14:25, kedd | Helyi

Három év is járhat a járművezetéstől eltiltás alatti vezetésért

2021. május 14-én hatályba lép a Büntető Törvénykönyv legújabb módosítása, mellyel bűncselekménnyé válik az eltiltás hatálya alatti járművezetés.

2021. Május 07. 12:32, péntek | Helyi

Letartóztatták a dílert

A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványa nyomán a bíróság elrendelte annak a 37 éves, kábítószerekkel kereskedő férfinek a letartóztatását, akinek a lakásán négyféle drogot is találtak a salgótarjáni nyomozók.