Hírek
2014. Január 09. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Vádat emeltek egy uzsorás ellen Nógrád megyében
Uzsorázás és zsarolás miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy 46 éves férfi ellen.
A férfi a börtönből szabadulva éveken át adott kölcsönöket Bátonyterenyén, majd az összegek kétszeresét hajtotta be - tájékoztatta a Nógrád Megyei Főügyészség megbízott főügyésze szerdán az MTI-t.
Bóna Gyula elmondta: B. Sándor 2010 nyarától keresett meg Bátonyterenyén nehéz anyagi körülmények között élő, sokgyermekes családokat, akiknek 5 ezer és 25 ezer forint közötti összegeket kölcsönzött 100 százalékos kamatra.
Az adósokat maguk és gyerekeik megverésével, megerőszakolásával és megölésével fenyegette meg, ha a pénz kétszeresét egy hónapon belül nem fizetik meg, aki pedig nem tudott fizetni, annak megduplázta a tartozását - tette hozzá.
A vádirat szerint a megfélemlített sértettek a vádlottnak adták szociális juttatásaikat, így viszont újabb kölcsönöket kellett kérniük tőle.
A további vád szerint B. Sándor agresszív magatartásával 2012 tavaszán arra vette rá az általa és élettársa által lakott ház két tulajdonosát, hogy ingatlanukat adják el nekik részletfizetésre 750-750 ezer forintért, majd néhány részlet kifizetése után arra kényszerítette a tulajdonosokat, hogy a nyári konyhába költözzenek, ő pedig elfoglalta a ház nagyobbik részét.
Ezután folyamatosan azzal fenyegette a tulajdonosokat, hogy levágja a fejüket, végül azok elköltöztek saját házukból, majd belementek az adásvételi szerződés aláírásába is, noha a vádlott még 475 ezer forintot nem fizetett meg nekik.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség három rendbeli uzsorabűncselekmény, és három rendbeli, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádolta meg a férfit, és indítványozta, hogy az ítélet meghozataláig maradjon előzetes letartóztatásban.
A megbízott megyei főügyész elmondta: ha a bíróság bűnösnek mondja ki a férfit, vele szemben - figyelemmel erőszakos visszaesői minőségére - kettőtől 16 évig terjedő fegyházbüntetést szabhat ki.
További cikkeink:
Lezárult a százmillió forintos fejlesztés
Lakatlan családi házba törtek be
Balassagyarmaton találták meg a holttestet
Városszépítő szécsényiek elismerése
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 08. 12:31, péntek | Helyi
Fontos információk érkeztek az élelmiszer-utalványokról a nyugdíjasoknak
A Magyar Posta szeptember 1-től kezdi meg a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok kézbesítését. A kézbesítési időszak október 15-én zárul le.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Június 30. 21:39, hétfő | Helyi
A Társadalom Csendes Összeomlása, Amiről Senki Se Beszél
Emlékszel, hogy alig pár éve még azzal riogatták az embereket, hogy túlnépesedik a Föld és nem lesz mit ennünk? Nyilván azóta még több ember él a Földön, mégis megváltozott valami.
2025. Június 20. 10:10, péntek | Helyi
Dargay Attila - 98 éve született
1927. június 20-án született és 2009 október 20-án hunyt el Dargay Attila magyar rajzfilmrendező, képregényrajzoló. Tisztelgés Dargay Attila és Nepp József munkássága előtt.