Hírek
2014. Január 24. 05:00, péntek |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Újabb csata Brüsszellel
Újabb ügy miatt került konfliktusba Magyarországgal az Európai Bizottság. Ezúttal az útépítési pályázatok kiírásának körülményei szúrják a brüsszeli testület szemét – értesült a Magyar Nemzet. Egy olyan előírásra hivatkozva tartanának most vissza 170 milliárd forintot, amely már az előző kormányok alatt is életben volt, és senki nem emelt ellene kifogást.
A már 2007 óta alkalmazott hazai gyakorlat szerint a brüsszeli forrásokból is készülő útépítési beruházások kivitelezésére csak olyan építőipari cégek pályázhattak, amelyeknek az adott útszakasz ötven kilométeres körzetében, vagy az adott megyében aszfaltkeverő gyáregységük van. Ezzel az Európai Bizottság álláspontja szerint hazánk megsértette az uniós versenyjogi előírásokat, hiszen kizártuk az unió más területein működő, mobil aszfaltkeverő egységgel bíró cégeket.
Már volt róla szó
Brüsszeli forrásból a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Lázár János, a Miniszterelnökség államtitkára és Johannes Hahn, regionális uniós biztos jövő keddi találkozójának előkészítése kapcsán tartott megbeszélésen már szóba került az ügy. A lap információi szerint a teljes, 675 milliárd forintnyi európai uniós forrást magában foglaló beruházáshalmaz huszonöt százalékát, vagyis mintegy 170 milliárd forintot az előbbi érvekre hivatkozva visszatartana a bizottság.
A testület várhatóan engedékeny lesz a tekintetben, hogy ezt az összeget az ország más programok esetében ismét felhasználhatja, azonban ma már olyan közel vagyunk a fejlesztési időszak végéhez, hogy gyakorlatilag borítékolható a forrásvesztés. Ekkora nagyságrendben új beruházásokat képtelenség 2015 végéig befejezni, addig kell ugyanis elszámolni a 2007–2013-as időszak támogatásaival.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld
Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén
2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld
A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát
Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.