Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Június 13. 15:00, péntek | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Új turisztikai attrakciók Észak-Magyarországon

Új turisztikai attrakciók Észak-Magyarországon

Idén újabb földalatti turisztikai attrakciókkal bővül az Észak-Magyarországi régió, ahol a turisztikai kereslet az országos átlagot meghaladó mértékben nőhet 2014-ben.

Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. regionális marketing igazgatója elmondta: a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, és Nógrád megyéket magába foglaló területen több barlangfürdő is található. Az egész évben látogatható miskolctapolcai barlangfürdő mellett várhatóan még 2014 nyarán adják át a közel egymilliárd forintos beruházással létesülő demjéni, tufába vájt barlangfürdőt. A 760 méter hosszú barlangrendszerben több mint 1500 négyzetméteres vízfelülettel rendelkező földalatti vízi világot alakítanak ki - mondta.
Tájékoztatása szerint idén befejeződik az egri vár mintegy 2 milliárd forintos rekonstrukciójának első üteme: október végéig megújul a látogatók elől jelenleg elzárt Török-kert és Szép-bástya, illetve a fegyvertár, kiépül a várfalsétány, és megvalósul a teljes közmű-rekonstrukció. A vár alatti kazamatarendszer is bővül, eddig elzárt részek is látogathatóvá válnak 2015-re, a januárban indult rekonstrukció a négyhektáros területen fekvő vár egynegyedét érinti.
A középhegységi területen természetes barlangok sokasága található az Aggteleki és a Bükki Nemzeti Parkokban, a mesterséges földalatti attrakciók közül pedig kiemelkednek a borvidékek több tíz kilométernyi történelmi pincerendszerei.
Rámutatott: az Észak-magyarországi régió az ország harmadik legnépszerűbb turisztikai régiója, a kereskedelmi szálláshelyeken 2013-ban közel 1,8 millió vendégéjszakát regisztráltak, 11,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az MT Zrt. regionális üzleti terve óvatos, 2,5 százalékos bővülést prognosztizál, ami további 30 ezer vendégéjszakát jelent a régió kereskedelmi szálláshelyeinek, de optimista becslések szerint akár az országos átlagot ( 4,5 százalék ) jelentősen meghaladó mértékű növekedés folytatódhat a régióban. A régióban tavaly a belföldi vendégéjszakák száma 10,6 százalékkal, a külföldieké 17,5 százalékkal bővült. A térség 2008-óta dinamikusan fejlődik, igaz a vendégforgalmat erős területi koncentráció jellemzi: a régió leglátogatottabb öt települése közül négy heves megyei, ezek Eger, Egerszalók, Mátraszentimre, Gyöngyös, illetve Miskolc - mondta Molnár Anita.
Észak-Magyarországon a vendégéjszakák és a vendégek fele is Heves megyébe érkezik, a külföldiek közül a lengyel és a szlovák vendégek száma a meghatározó.
Kitért arra is, hogy a megvalósult minőségi szállodafejlesztések a megyében 6 százalékos kapacitásbővülést hoztak tavaly. A tematikus és wellness szállodafejlesztések mind Gyöngyös-Mátra, mind Eger térségében beváltották a hozzájuk fűzött reményeket - mondta.

Programkereső

Címkék: attrakció

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.