Hírek
2013. November 02. 13:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Új turistalétesítmények a salgótarjáni hegyekben
Új erdei tornapályát és interaktív tanösvényt épített ki, valamint fából készült erdei padokat, asztalokat, esőbeállókat, állatfigurákat és kerékpártárolókat telepített Eresztvénybe a Salgótarjáni Helyi TDM szervezet.
Az önkormányzat, az Ipoly Erdő Zrt. a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület és a Novohrad-Nógrád Geopark segítségével megvalósított fejlesztésekről szólva elmondta, hogy a több mint húsz éve épült erdei tornapálya évekkel ezelőtt teljesen tönkrement Eresztvényben. A megújult pályán gimnasztikai és erősítő gyakorlatokat végezhetnek a vállalkozó kedvű túrázók.
A tíz állomásból álló interaktív ismeretterjesztő tanösvény, amelyet elsősorban a fiatalabb korosztálynak szánnak, a környék természeti és történelmi értékeit mutatja be. A helyi TDM-szervezet tavaly indult pályázati programjának összköltsége 56 millió forint, amelyhez közel 48 millió forintot nyertek. A több mint nyolcmilliós pályázati önrészt a város önkormányzata, a Salgótarján Helyi TDM szervezet, illetve az Ipoly Erdő Zrt. állta.
A projekt keretében kilátó is épül tavasszal Rónafalunál a Medves-fennsíkon, és kitáblázzák a salgótarjáni hegyekben a gyalogos- valamint hegyikerékpáros túraútvonalakat is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
