Hírek
2015. Március 06. 12:00, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Új mezőgazdasági kártevőt találtak Nógrád községben
Az agráriumban egy új veszélyes kártevő, a foltosszárnyú muslica jelent meg Magyarországon, első kártétele Nógrád településhez kapcsolódik.
Az áruk – köztük a nyers gyümölcsök, növényi termékek – szabad áramlásával párhuzamosan az utóbbi években felgyorsult a hazánkban eddig nem honos károsítók behurcolása. A foltosszárnyú muslica az elmúlt néhány évben megtalált kártevők egyik legveszélyesebbike – írja az agroinform.com. Tavaly ősszel Nógrád település közelében, sarjon termő málnában egy termelő ismeretlen kártevő fajtól származó nyüveket talált. A vizsgálat során a gyümölcsök mintegy 15-20 %-ában találtak különböző fejlődésű stádiumú lárvákat, melyekről később megállapították, hogy az említett, újonnan megjelent kártevőről van szó. A foltosszárnyú muslica külsőre nem sokban különbözik ártalmatlan, hazai társától, de olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely a vékony héjú gyümölcsök rendkívül veszélyes kártevőjévé teszi. Megjelenése és károsításának mértéke már a jövő évtől súlyos kártételek kialakulásának lehetőségét vetíti előre, az ellene való védekezés egyelőre megoldatlan – írják.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 12:00, hétfő | Helyi
Múzeumok és Galériák Éjszakája Füleken.
A Múzeumok és Galériák Éjszakáját rendezik meg szombaton a felvidéki Füleken, a program központi témája Egyiptom lesz a szervező Füleki Vármúzeum.
2024. Május 13. 10:21, hétfő | Helyi
A hétvége eseményei!
Kigyulladt egy szemetes konténer egy tárolóban,Elhagyta az úttestet és egy fának ütközött egy személyautó,Gázolaj folyt az úttestre kis területen egy meghibásodott járműből.
2024. Május 13. 10:10, hétfő | Helyi
Versenybe szálltak önkéntes tűzoltóink.
Idén Salgótarjánban, a Baglyasaljai Tűzoltó gyakorlópályán került megrendezésre a Szent Flórián napi ünnepséggel egybekötött önkéntes és létesítményi tűzoltók versenye.
2024. Május 13. 08:00, hétfő | Helyi
Hideg reggel jön, de napközben már nem fogunk fázni.
Gomolyfelhős, napos időjárás várható. Jelentéktelen csapadékra késő délután, este van esély a délnyugati határ közelébe