Hírek
2014. Június 01. 09:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd
Tovább növekszik a közfoglalkoztatottak száma Salgótarjánban
Újabb 172 fő közfoglalkoztatását teszi lehetővé egy napokban született pályázati döntés, így a folyamatban lévő Start-mintaprogramban dolgozókkal együtt 540 főre emelkedett Salgótarjánban a közfoglalkoztatottak száma.
A május közepétől munkába állók a város tíz játszóterénél építenek kerítést, valamint kommunális, köztisztasági és intézményi kisegítői feladatokat végeznek napi nyolc órában. Az önkormányzat a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási program megvalósítására vonatkozó pályázatán közel hetvenmillió forintot nyert bértámogatásra, amelyhez valamivel több mint tizennégymillió forintot tesz hozzá önerőként. A már folyamatban lévő Start-mintaprogramban május elejétől 368-an dolgoznak Salgótarjánban, 204-en értékteremtő, 164-en pedig helyi sajátosságokra épülő feladatokat végeznek. A Start-mintaprogramhoz egy korábbi döntéssel a Nemzeti Közfoglalkoztatási Alap kilencvenötmillió forinttal járul hozzá, a város önkormányzata pedig ezt harminchatmillió forinttal egészíti ki.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
