Hírek
2015. Január 05. 07:00, hétfő |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Több mint 41 ezer cég szűnt meg tavaly
Több mint 41 ezer cég szűnt meg Magyarországon tavaly, csaknem 25 százalékkal több mint 2013-ban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-vel.
Az Opten 2015-ben a tavalyinál még több, 45 ezer törléssel és a cégalapítások szinten maradásával, mintegy 30 ezer cég alapításával számol.
2014-ben az Opten szerint a cégjogi és gazdasági folyamatok együttesen okozták a rekordszámú cégtörlést. Míg a megszűnt cégek száma nőtt tavaly, kevesebb - 30 ezer - céget alapítottak, így egy év alatt összesen 11 ezerrel csökkent a működő cégek száma az országban.
A cégek számának csökkenése önmagában nem jelent problémát, hiszen számos szigorító intézkedés született a cégjogi környezetben és a jogalkotók nem titkolt célja a gazdaság "szürke zónájának" leépítése volt - vélekedik a közleményben Tóth Tamás, az Opten ügyvezetője. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a magas fluktuáció problémát jelent.
A szakember szerint ugyanakkor a 30 ezres éves cégalapítási szám még így is "irreálisan magas egy 10 milliós országban". A helyzetet tovább színesíti, hogy az újonnan alapított cégek jelentős része korábbi vállalatokhoz kapcsolható, ami azt jelzi, hogy továbbra is sokan próbálnak "tiszta lappal" új céget alapítani, és korábbi vállalkozásukat - sokszor tartozásokkal együtt - hátrahagyni - hívja fel a figyelmet a közleményben Tóth Tamás.
Tavaly továbbra is a felszámolás volt a vezető cégtörlési ok, de aránya az összes törlési ok között 40 százalék alá csökkent. Ezzel párhuzamosan a végelszámolással megszűnő cégek száma a 2011-es 4300-ról 2014-ben 7000-re emelkedett, a cégbíróság által indított kényszertörlések száma pedig a tavalyi 15 ezerről 30 ezer fölé ugrott.
A kényszertörlések gyarapodása miatt a felszámolások száma is emelkedett: a 2013-as rekord alacsony felszámolást hozó év után tavaly 32 százalékkal 18 ezerre emelkedett az ilyen eljárások száma.
Az Opten cégfluktuációs indexe (CFI), - amely egy adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez - 2014-ben a csökkenő cégalapítási szám ellenére 13 százalék fölé emelkedett. Megyei bontásban tavaly a legstabilabb megyék közé tartozott Pest (Budapest nélkül), Tolna és Vas megye, a legnagyobb fluktuáció pedig Fejér, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben volt.
Ágazati kitekintésben továbbra is a infokommunikációs szektor valamint a kutató, tanácsadó cégek voltak stabilak, míg a kiemelkedően magas fluktuáció volt az építőiparban és a vendéglátásban - írja az Opten.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
