Hírek
2015. Január 11. 09:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Több mint 1600 kárbejelentés a januári földrengések után
A január elejei földrengéseket követően 1626 kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, a károk becsült összege eléri a 190 millió forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel.
A közlemény szerint a legtöbb káresetet Nógrád megyéből jelentették, de Heves és Pest megyéből is jeleztek károkat. Ezek többsége Balassagyarmat, Szécsény, Varsány, Cserhátsurány és Mohora településeket érintette.
Az egy eseményre jutó átlagkár, az eddigi adatok alapján, 120 ezer forint. A leggyakrabban falrepedésekről, vakolatrepedésekről, vakolatleomlásról, illetve a felületi festés sérülésével kapcsolatos károkról érkeztek bejelentések, de jó néhány esetben kéményledőléssel kapcsolatos eseteket is jeleztek az ügyfelek - írta a szövetség.
A Mabisz emlékeztetett, hogy az újév első napján összesen négy földmozgást regisztráltak Nógrád megye középső részén, az ötödik, 2,1 erősségű utórengést január 7-én délután észlelték.
A térségben az előző években több földrengés is történt, utoljára 2014. augusztus 3-án volt érezhető rengés. A legutóbbi, jelentős károkat okozó földrengés 2013. április 23-án történt Magyarországon, a földrengést követően 4557 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kárösszeg akkor megközelítette a 600 millió forintot.
Évente átlagosan 100-120 kisebb erősségű földrengést jeleznek a műszerek, ezek nagy része azonban a lakosság számára nem érzékelhető. Mindössze átlagosan évi 4-5 olyan rengést regisztrálnak a műszerek, amely az epicentrum környékén már érezhető, de károkat nem okoz - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
