Hírek
2020. Július 29. 13:11, szerda |
Helyi
Forrás: police
Testi sértés, lopás és magánlaksértés miatt vették őrizetbe
A salgótarjáni rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a 23 éves helyi lakost.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság többrendbeli lopás bűntett, súlyos testi sértés bűntett és magánlaksértés vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást O. Richárd 23 éves salgótarjáni lakos ellen.
A férfi 2020. június 30. és július 23. közötti időszakban több salgótarjáni ingatlan területéről tulajdonított el értékeket. Egy telephely területéről személygépkocsi szétbontott katalizátorát vitte el, majd további két családi házba is betört, onnan villany-, illetve gáztűzhelyt lopott el. A gyanúsított a sértetteknek több százezer forint kárt okozott.
A terhelt 2020. július 12-én a megyeszékhelyen egy ingatlanba az ott lakó nő beleegyezése nélkül kísérelt meg bemenni. Az ablakot betörte, illetve a bezárt ajtóba kívülről több alkalommal belerúgott. Pár nappal később a sértettet hangos szóváltást követően bántalmazta, többször megrúgta, és egy szerszámnyéllel megütötte. A nő a bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett.
A rendőrök a férfit 2020. július 28-án elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
