Hírek
2016. Április 01. 08:54, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Telephelyet hoz létre Salgótarjánban az Óbudai Egyetem
Az Óbudai Egyetem telephelyet hoz létre Salgótarjánban, ahol 2017-ben elindítják a felsőoktatást. A megyei jogú város közgyűlése csütörtökön fogadta el az erről szóló javaslatot.
Fekete Zsolt (MSZP) polgármester közölte: az együttműködés részleteiről külön megállapodásban döntenek júliusig.
Az előzményekről a polgármester elmondta: 2014 őszén hívták életre a Salgótarjáni Felsőoktatási Kabinetet, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával ismét legyen felsőoktatási intézmény a városban és Nógrád megyében. A cél elérésére együttműködési megállapodást kötött az önkormányzat az Óbudai Egyetemmel. 2015 őszén pedig közösen indítottak felvételi előkészítő kurzust tizenegyedikeseknek matematikából és fizikából.
A csütörtökön elfogadott szándéknyilatkozat értelmében az Óbudai Egyetem a volt Nemzeti Szociális és Családpolitikai Intézet állami tulajdonban lévő épületében létesít telephelyet felsőoktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének megvalósítása érdekében. A telephelyen 2017 szeptemberében - vagy ha a jogszabályi környezet lehetővé teszi, már 2017 februárjában - indítják el a felsőoktatási szakképzést, figyelembe véve a helyi vállalatok igényeit is.
Az önkormányzat tíz éven keresztül hozzájárul a telephely működéséhez.
Az ülésen Salgótarján képviselői egyperces néma felállással adóztak Fodor János emlékének. Az Óbudai Egyetem rektora hosszan tartó, súlyos betegség után életének 60. évében hunyt el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
