Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2012. November 23. 05:00, péntek | Kék hírek
Forrás: MTI

Öt évre eltiltották a futballbírót verő szabolcsi labdarúgót

Öt évre eltiltották a futballbírót verő szabolcsi labdarúgót

Öt évre tiltották el a játéktól azt a bíróverő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei labdarúgót, aki ellen a rendőrség is eljárást folytat garázdaság, valamint súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Fedor Rita elmondta: a vasárnapi, Encsencs-Geszteréd megyei III. osztályú labdarúgó-mérkőzésen történt bíróverés ügyében még tart a rendőrségi nyomozás, szakértőt vontak be annak megállapítására, hogy a bántalmazott játékvezető felépülése mennyi időt vesz igénybe.
A 27 éves encsencsi labdarúgónak a sportfegyelmije már lezajlott, a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei fegyelmi bizottsága öt évre, 2017. november 18-áig eltiltotta a játéktól - ismertette.
K. András encsencsi lakos a 2-0-ás vendéggyőzelemmel végződött mérkőzés 90. percében bántalmazta a 37 éves nyírbátori futballbírót, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozva neki, a játékvezetői asszisztenst pedig megrúgta.

Címkék: Bűnügy-erőszak

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek

Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás