Hírek
2013. Március 11. 13:30, hétfő |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Szügyön idén 250 új munkahely létesülhet
Szügyön idén 250 új munkahely létesülhet. A község idei költségvetésének négyötödét teszik ki a saját bevételek - mondta a település független polgármestere az MTI-nek.
Az 1500 lakosú nyugat-nógrádi Szügy polgármestere, Markó Antal az mondta, az utóbbi tíz év munkájának eredményeként olyan ipari bázis alakult ki a község ipari területén, amely csaknem ezer embernek ad munkahelyet. Szügyben működik többek között a Parat Automotive Kft., a Textil Cabrio Kft., a Zollner Kft. vagy az Elektronikai Győri-Kovács Alkatrészgyártó Kft. A polgármester tájékoztatása szerint a cégek idén is fejlesztenek, és újabb 250 munkahely létesül a községben.
Markó Antal közölte, hogy idén 295 millió forintos költségvetéssel gazdálkodnak, négyötödnyi részt tesznek ki a saját bevételek, és csak egyötödnyi az állami támogatások aránya. Mint mondta, az állami adósságátvállalással a szügyi önkormányzat is megszabadult a hitelétől. A kommunális és a gépjárműadó mellett több mint százmillió forint iparűzési adóval számolnak 2013-ban - jegyezte meg.
Markó Antal kitért arra, hogy a nagyipar mellett a mikrovállalkozásokkal is foglalkoznak, idén elkészül egy napi 1000-1500 liter tejet feldolgozó üzem, valamint egy 20-30 darab sertést feldolgozó húsüzem. Egy harmadik magánvállalkozás pedig sajtüzemet készít elő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
