Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2015. Március 29. 07:00, vasárnap | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Szociális földprogramot hirdetett az Emmi szociális hivatala

Szociális földprogramot hirdetett az Emmi szociális hivatala

Szociális földprogramot hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megbízásából a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal.

A közzétett nyílt pályázat eredményeként 3500 rászoruló családnak erősödhet az egzisztenciája, javulhat az életminősége a tárca várakozása szerint.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Szécsényben tartott sajtótájékoztatót a 250 millió forint összegben - április 24-ei határidővel - kiírt felzárkózási program felhívásának részleteiről.
Az MTI-nek adott későbbi nyilatkozatában azt mondta, hogy az idén százharminc települést kívánnak bevonni a programba. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a földprogramot 1992-ben indította el az akkori szociális tárca "modellkísérletként", a Nógrád megyei település 1997 óta vesz részt a programban.
A felzárkózási program előnyei között említette a családok aktivizálását, amelyek így nem segélyen tengődnek, hanem maguk tudják megtermelni például a megélhetésükhöz szükséges terményeket. Fontosnak mondta azt is, hogy a szociális földprogramok beépülnek a helyi társadalomba, és sok olyan önkormányzat is van, amely területet ad a családok gazdálkodásához.
Az államtitkár tájékoztatása szerint az idei pályázat - az új családok bevonásán túl - azoknak is szól, akik a korábbi években már bekapcsolódtak a programba; őket most szeretnék "továbbléptetni", tehát abban segíteni őket, hogy termékeiket piacra tudják vinni.
Arra hívta fel a figyelmet, a programba új belépőknek nemcsak egyszerűen vetőmagot vagy takarmányt adnak, hanem szakmai "kísérést" is nyújtanak számukra a gazdálkodáshoz.
Utalt arra is, a szociális földprogram pályázataihoz az önkormányzattól vagy a Nemzeti Földalaptól lehet területet bérelni, de a családok saját ingatlanjain is lehet támogatott gazdálkodást folytatni.
A programba a családok az önkormányzatokon, közhasznú szervezeteken, nemzetiségi önkormányzatokon, alapítványokon, egyházakon vagy karitatív szervezeteken keresztül kapcsolódhatnak be. Pályázni vetőmag-, takarmány-, vagy eszközbeszerzésre lehet, de lehetőség van arra is, hogy a piacra jutást támogassák.
Czibere Károly beszámolt egy másik programjáról is; az államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn péntek délután két új családi napközi megnyitóján vett részt.
Tájékoztatása szerint az új napköziket 45 millió forintos uniós pályázati forrásból alakították ki, a helyi református egyházközség működésében lévő intézmények összesen 14 - fél és három év közötti - gyereket tudnak befogadni.
Elmondta, míg a 2000-es évek közepén még csak 25 ezer, addig mostanra már 38 ezer férőhely van a bölcsődékben.
Jelezte, bölcsődéket a 10 ezernél több lakosú településeknek kell fenntartaniuk, ezért van szükség a kisebb településeken a családi napközikre, amelyekben jelenleg 8600 férőhely van, és amelyekre évente 2,3 milliárd forintot fordít a kormányzat a központi költségvetésből.

Címkék: szociális hivatal

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.