Hírek
2016. Április 25. 10:30, hétfő | Helyi
Színpadon emlékeztek Zenthe Ferencre
Névadójára, a Nemzet Színészére, Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művészre, Salgótarján-Salgóbánya szülöttjére, Zenthe Ferencre emlékezett szombaton Salgótarján színháza.
Az emléknapon koszorúzás, amatőr színjátszó társulatok előadásai, és a hagyományos futóverseny várta az érdeklődőket Salgóbányán, ahol Zenthe Ferenc gyermekkorát töltötte.
Az Ipoly Erdő Zrt. Salgótarjáni Erdészete salgóbányai látogatóközpontjának udvarán áll 2008 óta Zenthe Ferenc mellszobra, amely központi helyszíne évek óta a színészre emlékező programoknak. Idén az Akkord Kohász Fúvós Kisegyüttes, valamint a Zenthe Ferenc Színház két művésze, Erki Gabriella és Máté Krisztián közreműködésével készült tisztelgő műsor, amely után Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere méltatta a Nemzet Színészét, majd a város, az erdészet, a színház és a művész tisztelői helyezték el virágaikat a szobor talapzatánál.
A folytatásban a közeli Geocsodák Házában három amatőr Nógrád megyei színtársulat lépett színpadra azokkal az előadásokkal, amelyekkel az idei Pajtaszínház Szemlén, a Nemzeti Színházban mutatkoztak be. A bárnai Pajtaszínház a Görbeország közepe című szerkesztett műsorral, a balassagyarmati Gyarmati Színkör John Whiting: Nincs miért című drámájával, a mátranováki Premier Ifjúsági Színpad Rejtő Jenő: Apósom, a vezér című jelenetével aratott osztatlan sikert a szép számú publikum előtt.
A Zenthe Ferenc Emléknapot a Salgó vára környékén megrendezett emlékfutás zárta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
