Hírek
2013. Március 29. 15:00, péntek |
Helyi
Forrás: infonograd
Sok a bűncselekmény Salgótarjánban
Salgótarjánban történik a megye összes bűncselekményének több mint egyharmada.
7643 bűncselekményből 2816-ot követtek el a városi rendőrkapitányság területén 2012-ben. Mindez Ponyi Béla, a salgótarjáni kapitányság vezetőjének beszámolójából derül ki. Az évértékelővel az önkormányzat képviselői a tegnapi testületi ülésén ismerkedhettek meg
Mint elhangzott, a Salgótarjánhoz köthető bűncselekmények részaránya a megyei adatokhoz viszonyítva 35 és 40 százalék közé tehető. Az elmúlt évek tendenciája tehát lényegében nem változott. Ponyi Béla hangsúlyozta azonban, hogy bár ez az aránypár bűnügyileg súlyos fertőzöttséget mutat, nem rendhagyó a megyeszékhelyek, nagyobb városok esetében, hiszen a magas népsűrűség mellett ezekre a helyekre koncentrálódnak a még több embert vonzó bevásárlóközpontok, közlekedési csomópontok, vagy szórakozóhelyek. A beszámolóból kiderült továbbá, hogy a 2012-es évben regisztrált bűncselekmények döntő hányada vagyon elleni bűncselekmény volt. Még mindig jelentősebb, de csökkenő tendenciát mutat a közrend elleni bűncselekmények száma, és javuló tendenciát mutat a személy elleni, a gazdasági és a közterületi bűncselekmények száma is. A kapitány kitért arra is, hogy az elmúlt években fokozatosan gyarapodó térfigyelő kameráknak köszönhetően drasztikusan csökkent a közterületi bűncselekmények száma és emellett javult a felderítési mutató is, az így rögzített estetekben. Ponyi Béla emellett szomorú tényként kiemelte, hogy a lakosság együttműködési készsége fokozatosan romlik. A helyi sajátosságok között örömteli tapasztalat, hogy területükön a személygépkocsi lopás gyakorlatilag szinte megszűnt.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
