Hírek
2012. Szeptember 27. 12:05, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd
Sikeres lépések a munkához
Újabb képzés fejeződött be a Szív a Szívért Alapítvány szervezésében.
Hatékony kommunikációt, eredményes álláskeresési és konfliktuskezelési technikákat, önismeretet és életvezetést tanultak azok az alacsony iskolai végzettségű állástalanok, akik részt vettek a salgótarjáni Szív a Szívért Alapítvány Európai uniós programjában. Az alapítvány több mint hetvenmillió forintot nyert a képzésre, a két éve indított „Sikeres lépések a munkához” című program részeként. A kezdő kurzuson hatvan hátrányos helyzetű salgótarjáni vett részt. Közülük ötvenen álltak munkába. A most zárult programba hetvenkét állástalan kapcsolódott be, közülük eddig huszonöten helyezkedtek el. Az érintettek munkába állási esélyeit javító képzés a Salgótarjánban és kistérségében élő állástalanoknak szólt. Az alapítvány a jövőben is a hátrányos helyzetben lévők segítésén dolgozik. Terveik szerint a nők számára indítanak munkaerőpiaci felkészítést, de az országban elsőként az önkormányzattal is összefogtak a közmunkaprogram hatékonyságának növelése érdekébe. Egyik elbírálás alatt lévő pályázatuk célja egy olyan képzés beindítása, amelyben többek között parkgondozó és kisgépkezelő képzés mellett munkacsoport vezetést is oktatnának.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
