Hírek
2020. Június 25. 09:19, csütörtök |
Helyi
Forrás: police
Segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről a gépkocsivezető
A rendőrök közúti közlekedési baleset kapcsán kérik a lakosság segítségét.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 12000/267/2020. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Az eljárás adatai alapján 2020. június 23-án 19 óra körül Szurdokpüspökiben, az Árpád és Szabadság utat összekötő járdán haladó kerékpáros hátsó kerekének ütközött egy oda felhajtó személygépkocsi. A biciklis ennek következtében elesett és megsérült. A balesetet okozó ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen hatósági jelzésű, gyártmányú, típusú, személygépkocsival megállás nélkül elhagyta a baleset helyszínét.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki az személygépkocsi vezetőjének kilétével, illetve a balesettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja az ingyenesen hívható 112-es központi segélyhívó telefonszámot, amely a nap 24 órájában fogadja a bejelentők hívásait. A névtelenség megőrzése mellett is tehetnek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
