Hírek
2012. Március 08. 07:09, csütörtök |
Belföld
Forrás: mno / MTI
Segít a kormány az otthonteremtésben

A kormány kedd este 18 órai határidővel hatályba léptette az otthonteremtési kamattámogatásról szóló kormányrendeletnek az új lakás vásárlására, építésére és a használt lakás vásárlására, korszerűsítésre vonatkozó részt
A módosítás a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A kamattámogatás új lakás vásárlásához, építéséhez akkor jár, ha annak bruttó – áfás – ára nem haladja meg a 30 millió forintot. A telekár nem számít be ebbe az összegbe. Használt lakásnál a vételár felső határa 15 millió forint, és a korszerűsítés sem kerülhet többe bruttó 15 millió forintnál.
A hitel összege új lakás vásárlásánál, építésénél legfeljebb 10 millió, míg használt lakás vásárlásánál, illetve korszerűsítésénél 6 millió forint lehet. A kamattámogatás akkor jár, ha a bank nem számít fel magasabb kamatot, mint az ÁKK állampapírhozamainak 3 százalékponttal növelt mértéke.
A kamattámogatás – új lakásnál – az első évben és „legfeljebb két gyermek esetén” 60 százalék, kettőnél több gyermek esetén pedig 70 százalék. Ezt követően az ötödik évig, minden évben 5 százalékponttal csökken a kamattámogatás, majd megszűnik. Használt lakásnál nem számít a gyerekek száma, ott az első évben 50 százalék a kamattámogatás, ez csökken – az ötödik évig – minden évben 5 százalékponttal.
A tavaly december végén hozott, az otthonteremtési kamattámogatásról szóló kormányrendelet eredetileg az Európai Bizottság jóváhagyó határozatát követő 15. napon lépett volna hatályba, ám a mostani módosítás kettévette a jogszabályt, a fenti részeket azonnal hatályba léptette. Három hitelnél továbbra is az uniós jóváhagyáshoz köti a rendelet a hatályba lépést: a késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan vásárlásához, a hátralékos adós által kisebb lakás vásárlásához, illetve a lakóingatlan fedezetű késedelmes deviza jelzáloghitel kiváltására szolgáló hitelekhez csak akkor kapcsolható kamattámogatás, ha az Európai Bizottság hozzájárult ahhoz.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 18. 08:02, kedd | Belföld
Még egy hónapig lehet igényelni papíralapú szja-bevallási tervezet postázását
Március 17-éig még lehet igényelni papíralapú szja-bevallási tervezet postázását, bár ennek népszerűsége évről évre csökken - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2025. Február 18. 07:59, kedd | Belföld
Gyakrabban üríti a szelektív kukákat a MOHU
2025. Február 18. 07:58, kedd | Belföld
Lázár János: október végéig ki kell javítani az M30-as autópálya megsérült szakaszát
Október végéig ki kell javítani az M30-as autópálya megsérült szakaszát, és vissza kell adni a forgalomnak - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter Szikszón, egy lakossági fórumon hétfőn.
2025. Február 18. 07:57, kedd | Belföld
Hétfő estétől elrendelték a vörös kódot a hideg idő miatt
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a HungaroMet előrejelzését figyelembe véve hétfőn este nyolc órától péntekig elrendelte a vörös kódot - közölte a tárca az MTI-vel.