Hírek
2012. Május 20. 10:57, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd
Salgótarjánban mutatkozik be Ludányhalászi
A Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület meghívására 2012. május 22-én 15 órakor Salgótarjánban, a József Attila Művelődési és Konferencia Központban mutatkozik be Ludányhalászi.
A programra látogatók betekintést nyerhetnek a község múltjába és jelenébe, film, előadás és képek segítségével. Előadást tart Kovács Imre polgármester és Kovács Krisztián helyi történész, és bemutatkoznak a helyi vállalkozók.
A rendezvényen megismerkedhetünk a helyi népviselettel és a gyönyörű singelt és tarajos főkötővel, amelyet már a 1845-ben Petőfi Sándor is megcsodált: „Losonczról Balassa-Gyarmatra mentem… útba esett Ludány helység, hol a legszebb főkötőket láttam életemben, ha megházasodom, onnan hozatok fejkötőt feleségem számára.” – írta.
A látogatók találkozhatnak Ádám Róbertnével, akinek keze alatt újjáéledt a ludányi főkötő és a helyi népviselet. A programban szerepel az iskolások és a felnőttek néptáncbemutatója és a helyi énekkar fellépése is. A bemutató kísérőprogramja Némethné Jancsi Ilona – helyi gobleinkészítő – kiállítása, akinek művei egy hónapig tekinthetők meg a művelődési központban.
S hogy ne éhezzen a vendégsereg, a ludányi óvoda konyhai dolgozói „ferentőt” sütnek az érdeklődőknek. Aki nem tudja mi ez, látogasson el május 22-én a művelődési központba.
Bódiné Fenyvesi Mónika
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
