Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2024. Szeptember 06. 10:48, péntek | Helyi
Forrás: Kőházy J. Zsolt/InfoNógrád

Salgótarján - Fogadj örökbe egy keresztet!

Salgótarján - Fogadj örökbe egy keresztet!

Csütörtök délután Salgótarjánban ünnepélyes keretek között áldották meg a Rákóczi út 65. számú házzal szemben található keresztet, amely a \"Fogadj örökbe egy keresztet!\" országos kezdeményezés részeként újult meg.

A projekt megvalósításában Deák János vállalkozó és fia, Deák Attila is aktívan részt vettek, több keresztet felújítva az elmúlt évek során.

A jelenlegi kereszt Molnár Péter szobrászművész tervei alapján készült, aki a munkálatok előkészítésében is közreműködött. A keresztet Morgenstern Ferenc adományozta, a felújítás során előkerült mészköveket pedig Kotroczó Csaba kőfaragó és sírköves dolgozta fel.

A kereszt örök üzenete
Az átadón Kreicsi Bálint, Salgótarján Megyei Jogú Város megválasztott polgármestere hangsúlyozta, hogy Magyarországon az út menti keresztek nemcsak vallási, hanem közösségi szimbólumok is, hiszen jelzik a települések határait és az ott élők hitét.

Elmondta, hogy a kereszt örök üzenete a hovatartozás és az összefogás, amely mindig fontos a közösség számára. "Össze kell fognunk, egy irányba kell haladnunk, és a munkánk meghozza majd a gyümölcsét" – tette hozzá.

Túlmutat a fizikai tér határain
Dr. Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár, miniszterhelyettes beszédében kiemelte, hogy a kereszt nem csupán fizikai útjelző, hanem lelki és szellemi iránytű is. "Ez az ünnepség hűen tükrözi hitünket és értékeink melletti elköteleződésünket, különösen ebben a kihívásokkal teli időszakban" – mondta az államtitkár.

Hozzátette, hogy minden keresztállítás vagy felújítás az élet melletti elköteleződés, valamint a kereszténységhez kapcsolódó kulturális és történelmi örökség megőrzésének jele.

"Ez a mai keresztállítási ünnepség egy hitvallás: kiállás a hitünkért és a meggyőződésünkért" – hangsúlyozta. Beszédét ezekkel a gondolatokkal zárta: "Minden egyes keresztállítás vagy felújítás egy-egy igen az életre, és tanúságtétel Jézus Krisztus, a kereszténység, valamint a kereszténységből kinőtt kultúránk és hagyományaink mellett."

Az ünnepség záró részében

Németh Judit református lelkész és Varga András római katolikus esperes-plébános közösen mondtak imát, majd sor került a kereszt megszentelésére.

_ _ _ _

InfoNógrád
Szeretettel várunk! – FÜGGETLEN KÖZÉLETI, KÖZÉRZETI, KULTURÁLIS ÉS HÍRMAGAZIN - Salgótarján és Nógrád vármegye

Hírek, zavaró reklámok nélkül 😃
Szeretettel várjuk Önt is a csatornáinkon!

Hírek és események, kultúra és szórakozás, sport és autós mellékletek:

CSOPORT:
https://www.facebook.com/groups/infonograd

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.