Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Május 26. 12:00, hétfő | Helyi
Forrás: infonograd

Sakkverseny Pásztón

Sakkverseny Pásztón

A hét végén Pásztón, az Ózon étteremben a hagyományos rapidsakk versenyre, a Cserhát kupa küzdelmére gyűltek össze a fekete-fehér bábuk tologatói.

A fiataloknál a részvételi létszám a gyermeknapi rendezvények miatt ezúttal kissé megcsappant. A húszfős mezőnyben többen is esélyesként vágtak neki a versenynek, de az első partik befejezése után már látható volt, hogy a jó formában versenyző pásztói Bohati Tamást ezúttal még megszorítani sem lehet. Úgy látszott, hogy a sakkozó 100%-os teljesítménnyel nyeri a versenyt, ám a tőle jóval fiatalabb 11 éves pásztói Vas Vince az utolsó fordulóban érett játékkal a végjátékban legyőzte őt. A második hely Bódi Tamás megyei sakkelnöknek, még a harmadik hely Vas Vincének jutott.
A Cserhát kupa keretein belül bonyolították le az országos szenior sakkbajnokság Nógrád megyei döntőjét. A küzdelmekre a meghívott húsz sakkozó közül a helyszínen csak öten jelentek meg. Ők, körmérkőzés során döntötték el a továbbjutást jelentő 1-3. helyezés sorsát. A szeniorok bajnokságán végül holtversenyben végzett az élen Szarvas Sándor (Salgótarján) és Vajda Albert (Pásztó), mivel a szenior bajnokságokon azonos pontszám esetén az idősebbnek van előnye , így Szarvas Sándor vehette át Pásztó város alpolgármesterétől, Volek Györgytől a szenior bajnoki címért járó jutalmat. A harmadik helyen is pásztói, Makovnyik Sándor végzett. Az országos szenior bajnokságot egyébként szeptember 4-5.között Nagykanizsa rendezik meg.

Forrás: nogradsport.wordpress.com

Programkereső

Címkék: sakk

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.