elindult megtalálni korábbi életét...Vagy megtörtént, vagy nem.

Az egyetlen személy aki megmondhatná,Daniel Defoe. Ez nehezen menne, mert maga a történet sem mai, hiszen éppen337 éves. :-D

Szerinte - és ennél nincs hitelesebb forrás - Robinson ekkor hagyta a szigetet, amelyen 28 évig élt hajótöröttként. Mint oly sok Brit alattvaló, ő sem tétlenkedett. Uralkodása alatt, számtalan kalandban és élményben volt része.

Teljes mértékben illik rá a mondás: "Ami nem öl meg, erőssé tesz".

A főhősünk eredeti neve Kreutznaer. A hajótörést követően változtatja meg nevét, - bár senki sincs aki a nevén szólítaná - majd huszonnyolc évet tölt ezen a Trinidadhoz közeli szigeten.

Abban a korban, amikor ez a remek regény született,még szerettek nagyon hosszú címeket adni az irodalmi műveknek. Az erdeti cím így szólt:

Robinson Crusoe yorki tengerész élete és különös, meglepő kalandjai: Aki huszonnyolc éven át teljesen egyedül élt egy lakatlan szigeten, Amerika partjához s a nagy Oroonoque folyó torkolatának közelében; miután partra vetődött egy hajótörés után, amelynek során rajta kívül mindenki odaveszett. Annak elbeszélésével, hogy végül milyen különös módon szabadították meg őt a kalózok. Szerzette önmaga.

A könyv 1719. április 25-én jelent meg.Népszerűségére és olvasottságára mi sem jellemzőbb, hogyaz év végére négy kiadást élt meg.

James Joyce regényíró megjegyezte, hogy Robinson Crusoe a brit gyarmatosítás igazi jelképe:

„Ő a brit gyarmatos igazi prototípusa… Crusoe-ban megvan a teljes angolszász mentalitás: a férfias függetlenség, a tudattalan kegyetlenség, a kitartás, a lassú, ám hatásos intelligencia, a szexuális érzéketlenség, a számító szűkszavúság.”

Bizonyos értelemben Crusoe megpróbálja megteremteni a saját társadalmát a szigeten.

Ezt az európai technológiák használatával, az agrokultúrával és a kezdetleges politikai hierarchiával éri el. A regény során Crusoe többször említi magát, mint a sziget királyát, míg a kapitány a lázadók kormányzójának írja le.

A regény legvégén a szigetet már csak kolóniaként említik.

Az idealista gazda-szolga viszony, amely Crusoe és Péntek között áll fenn, felfogható kulturális imperializmusnak. Crusoe szimbolizálja a „felvilágosodott” európait, míg Péntek a „vadember”, aki csak a Crusoe kultúrájába való beilleszkedés árán nyerhet bocsánatot korábbi barbár életmódjáért. Defoe a műben kritizálja Dél-Amerika spanyol meghódításának módját is.