Hírek
2013. Augusztus 13. 13:30, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd
Robbantásos filmjeleneteket forgatnak Rétságon
Filmesek újították fel részben Rétságon az egykori honvédségi sportkombinát öltözőjét.
A város tulajdonába lévő, erősen leromlott állapotú építménynél a közelmúltban jelentek meg az építőmunkások. A tető ugyan romos maradt, de a külső burkolatot nagyrészt felújították, lefestették és mutatós nyílászárókat helyeztek el az épület homlokzatán. Az elmúlt héten pedig megkezdték a helyszínen az ARGO 2 forgatását is. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készülő filmet Árpa Attila rendezi – csakúgy, mint az ARGO első részét. A néhány hónap múlva mozikba kerülő produkció számos jelenetét forgatják Rétságon. Robbantásokat, tankos jelenetet vesznek fel a nyugat-nógrádi kisvárosban, de kell a filmeseknek néhány út, kápolna, gémeskút is, sőt, még egy szlovák határátkelőt is megjelenítenek majd Rétságon.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
