Hírek
2019. Október 04. 11:00, péntek |
Helyi
Forrás: police
Regionális vetélkedő Nógrád megyében
A KRIMIT TUD? vetélkedőn mérték össze tudásukat a középiskolás diákok Salgótarjánban.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya – a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával – évről-évre megrendezi a „KRIMIT TUD?” elnevezésű bűnmegelőzési vetélkedőt. A játékos verseny első regionális elődöntőjét a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében 2019. október 2-án tartották meg Salgótarjánban, a Novohrad-Nógrád Geopark Látogatóközpont Geocsodák Házában. A rendezvényen Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei 4-4 fős középiskolás csapat – összesen 24 diák – vett részt. Az amatőr színjátszók bűnmegelőzési szituációkban a – televízióból sokak által ismert – „Beugró” című műsor játékszabályai szerint mutatták be a jeleneteket.
A verseny rendkívül jó hangulatban telt, a diákoknak az improvizáló tehetségükre alapozó feladatok rendkívül tetszettek és kiválóan hajtották végre azokat.
A vetélkedőn I. helyezést ért el a Nógrád megyei Komé-Diák csapata, akik a Krimit tud? döntőjén, 2019. november 12-én fogják képviselni a régiót. A II. helyen a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium diákjai végeztek, a dobogó harmadik fokára pedig a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium „Szőlőkék” nevű csapata állhatott fel.
Az ilyen jellegű rendezvények megszervezésével a rendőrség bűnmegelőzési szolgálata arra törekszik, hogy olyan módszereket alkalmazzon, ami hatékonyan hozzájárul az adott korosztály önvédelmi képességének fejlesztéséhez.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
