Hírek
2011. December 14. 16:51, szerda |
Helyi
Forrás: infonograd/NMRFK
Rács mögött az uzsorások
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezett két salgótarjáni uzsorást.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2011. december 9-én uzsora és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el két személy ellen, akik a hatóság adatai szerint Salgótarjánban 2007. évtől folyamatosan adtak kölcsön különböző összegeket más személyeknek magas kamatra.
A kölcsönt igénybe vevő két férfi és egy nő a magas „kamatokat” sokszor nem tudta kifizetni, ezért az elkövetők több alkalommal telefonon és személyesen is megfenyegették őket, fizikai bántalmazást helyeztek kilátásba.
Az uzsorások esetenként 20.000 és 70.000 forint közötti pénzösszeget adtak kölcsön rendszerint havi 100 %-os kamatra.
A nyomozók rövid időn belül felkutatták és elfogták a 47 éves férfit és élettársát, egy 43 éves nőt, akiket uzsora bűncselekmény és zsarolás megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. Őrizetbe vételüket követően a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat, melyet a bíróság 30 napra elrendelt.
Az ügyben a Salgótarjáni Rendőrkapitányságon széles körű adatgyűjtés keretében folyik a nyomozás. Kérik mindazok jelentkezését, akik a fenti bűncselekményekről további információval rendelkeznek, vagy akiknek az ismertetett módon pénzt adtak kölcsön, és azt erőszakkal, fenyegetéssel követelték. Jelentkezhetnek személyesen, vagy a 06 32 411-255-ös telefonszámon a Salgótarjáni Rendőrkapitányságon, illetve hívhatják a 107-es és 112-es ingyenes segélyhívó számokat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
