Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. November 25. 13:30, hétfő | Helyi
Forrás: infonograd

Pontszerzőként zárt Oláh Gergő

Pontszerzőként zárt Oláh Gergő

Idén az oroszországi Anapa adott otthont a junior ökölvívó Európa-bajnokságnak, melyen Oláh Gerő, a Salgótarjáni Boksz SE (SBSE) magyar bajnoka súlycsoportjának 15 indulója közt lett ötödik.

Időközben csapattársát, Szőrös Márkot is meghívták az ifjúsági válogatottba, hamarosan Prágában lép szorítóba, egy nemzetközi tornán.A 15-16 éves versenyzőkből álló magyar válogatott minden súlycsoportban képviselte magát az oroszországi seregszemlén, azaz 13 ökölvívó utazott a kontinensviadalra. Anapában szépen odatették magukat a srácok, ugyanis Kontrecz Márk (63 kg) révén nem csak az éremszerzés jött össze, de többek között a salgótarjáni Oláh Gergő (+80 kg) is pontszerző, ötödik helyen végzett. Az SBSE magyar bajnoka a nyolcaddöntőben 2:1-es pontozással verte bosnyák ellenfelét, a negyeddöntőben pedig hasonló különbséggel maradt alul – első körben erőnyerő – osztrák riválisával szemben. Ellenfele aktívabb volt a sok pontatlan ütést elindító nógrádinál, aki hiába védekezett jól, a bíróknál az döntött, hogy az osztrák irányított.
- Az első meccsen nem úgy jöttek ki a dolgok, ahogy szerettem volna, de ez is elég volt a győzelemhez – mesélte tudósítónknak Gergő, aki élete első meccsét csak tavaly vívta. – A második meccsbe pedig beletettem mindent, hajtósabb küzdelem volt, úgy éreztem, hogy teljesítményem elég a győzelemhez. Nem volt az, de nem bánkódom, hisz közel jártam az éremhez.
- Összességében hogy értékeled a teljesítményed és a helyezésed?
- Megnéztem a videót, és úgy érzem, hogy ki adtam magamból mindent. Az ötödik hely, így belegondolva, nem is olyan rossz.
- Hogy érzed, miben kell még javulnod?
- Dinamikában és egyszerre több ütést is el kell indítanom. És így, hogy jövőre felkerülök ifjúsági korcsoportba, erősítenem is kell.
- Hogy érzed, mi döntött a két meccsen?
- A bosnyáknál jobban akartam győzni, és végig én mentem előre. Az osztrák ellen nem tudom, hogy mi döntött. Szerintem az utolsó menetben is én vezettem, de őt látták jobbnak a bírók.
- Milyen terveid vannak?
- Sokat kell erősítenem, kesztyűznöm és futnom. A célom az olimpiai kvóta megszerzése.
Ezekkel az eredményekkel a magyar válogatott 13. lett az éremtáblázaton, valamint 12. a hivatalos pontversenyben.
Botos Tibort, Gergő edzőjét is megkérdeztük, hogy értékeli tanítványa teljesítményét.
- A szakvezetők azt mondták, hogy elégedettek voltak Gergővel, az akarással és a hozzáállással nem volt gond. Jó úton halad, de még nagyon kevés rutinja van, jövőre sok meccset kell vívnia.
Csapattársát, az ifi bajnokságon – némi csalódásként – ezüstérmes Szőrös Márkot újra meghívták a magyar keretbe, a napokban egy nemzetközi tornán szerepel majd a cseh fővárosban, Prágában.
A többi salgótarjáni sem pihent az elmúlt napokban, páran Egerbe utaztak, hogy részt vegyenek a Pofonparty sorozatának egri viadalán. Nyolcvannégy versenyző mérlegelt a nemrégiben az észak-magyarországi régió központjává választott Egri Városi Sportiskola (EVSI) által megrendezett viadalon. A régió egyesületei számára a már meglévő és működő „Régió Boksz” szellemiségét folytatva rendezték meg az új Északi Régió Központ első versenyét. A serdülők mellett ringbe léptek a juniorok, az ifjúságiak, valamint a felnőttek is. Tizenhárom egyesület tette tiszteletét a viadalon, összesen 34 párt láthatott a közönség.
Ami a salgótarjániakat illeti, Zámbó Krisztián orra ismét túl érzékenynek bizonyult és a vérzés miatt fel kellett adnia a küzdelmet. Danyi Dániel viszont 50 kilóban remek öklözéssel nyerni tudott.
A régió legközelebbi megmérettetését december 14-én, Nagyrédén tartják, ahová előreláthatólag nagy létszámba utaznak majd a mieink.

Forrás: nogradsport.wordpress.com

Címkék: oláh gergő

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 05. 08:00, vasárnap | Helyi

Nyárias meleg, futó záporokkal.

Kezdeti napos időt egyre több gomoly és fátyolfelhő zavarhatja meg.

2024. Május 04. 12:00, szombat | Helyi

Megemlékezés Szent Flórián napján.

Május 4. Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napja. Ez a nap a hivatásos, az önkormányzati, a létesítményi és az önkéntes tűzoltóké, valamint az összes tüzes mesterséget művelőé, ezen a napon valamennyiük védőszentje elő

2024. Május 04. 08:00, szombat | Helyi

Jó idő lesz hétvégén, vasárnap van esély záporokra.

Túlnyomóan napos idő várható. Kezdetben a Dunántúlon lesz több a felhő, néhol eső, zápor is előfordulhat.

2024. Május 03. 12:12, péntek | Helyi

Összehangolt csapás a drogkereskedőkre!!!

Kábítószerdílereket iktattak ki a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítői, 4 fő őrizetbe került.