Hírek
2018. Február 17. 13:20, szombat |
Sport
Forrás: Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti:
Phjongcshang 2018 - Jászapáti Petra döntős 1500 méteren
Jászapáti Petra némileg szerencsés körülmények között fináléba jutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpia szombati napján.
Az elődöntőben már könnyű futamot nem lehet kapni, a 19 éves szegedi sportoló ismét a hatszoros világbajnok Csoj Min Dzsonggal futott, továbbá a riválisok között volt a világbajnoki címvédő brit Elise Christie is, illetve két kínai és egy kanadai versenyző.
Jászapáti eleinte az utolsó, hatodik helyen korcsolyázott, kimaradt a pozíciós csatározásokból, csak követte az ellenfeleket. Egészen az utolsó körökig nem változtatott a taktikán, akkor viszont ritmust váltott és a negyedik helyre jött fel, ami önmagában kisdöntőt ért volna. Csakhogy az utolsó kanyarban Christie a kezével ráfogott kínai vetélytársa lábára, majd mindketten kicsúsztak a második pozícióért csatázva, így a magyar versenyző ölébe hullott a második helyért járó döntős szereplés Csoj mögött.
A zsűri végül kizárta Liu Shaolin Sándor brit párját, Li Csin-jüt pedig a fináléba juttatták, így Jászapátinak hat ellenfele lesz a 13.09 órakor kezdődő éremcsatában.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 15:04, kedd | Sport
EURO-2024 - Rossi kihirdette 26 fős keretét
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Tour de Hongrie - Poelsé a záróetap, Nys az első belga sárga trikós, Dina a legjobb magyar
Thibau Nys nyerte a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi zárószakaszán Wout Poels diadalmaskodott.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott kettős győzelemmel jutott ki a tornára
Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a jövő évi világbajnokságra, mivel 36-23-ra nyert Litvánia ellen a selejtező vasárnapi visszavágóján, Veszprémben.
2024. Május 12. 09:01, vasárnap | Sport
Tour de Hongrie - Eisenkrammer: ilyen sportélményben még nem volt részem magyar körversenyen
Eisenkrammer Károly számára élete legkülönlegesebb sportélményét nyújtja eddig a Tour de Hongrie országúti körverseny.