Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Április 18. 07:30, péntek | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Palóc Húsvét a Füleki Várban

Palóc Húsvét a Füleki Várban

A szlovákiai Füleki Várban kilencedik alkalommal rendezik meg hétfőn a Palóc Húsvétot; a program folklórműsorában fellépnek a 2012-es Fölszállott a páva szlovákiai döntősei is.

Agócs Attila, a Füleki Vármúzeum igazgatója. elmondta: az érdeklődők az egész nap zajló kézműves foglalkozások és kirakodóvásár mellett megtekinthetik a folklórműsort, amelyet a helyi Kis Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes nyit.
Ezt követően a 2012-es Fölszállott a páva szlovákiai döntősei adnak közös műsort Páva-Gála címmel az Eszterlánc Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncfesztivál 2013-as kiemelt aranysávos együttesével, a zselízi Kincső Néptáncegyüttessel, őket a Gereben Zenekar kíséri.
A gyerekeket a Magyar Ház udvarán a Kerek Perec Egylet szórakoztatja majd a Furulyás Palkó című táncos-zenés meseelőadással, előtte az Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny aranysávos ifjú mesélői lépnek színpadra. A műsort a világhírű Besh o droM világzenei együttes zárja.
A Palóc Húsvéton a már hagyományosnak számító tréfás ügyességi vetélkedők is szórakoztatják a közönséget. A kézműves foglalkozások keretében az alkotni vágyók díszíthetnek hímestojást, fonhatnak fűzfavessző korbácsokat, készíthetnek gyékény hímestojástartót vagy mézeskalácsot, és kóstolhatnak palóc népi ételeket is.
Idén először a kézzel hajtott körhinta, a lovaglás és íjászkodás mellett a látogatóknak lehetőségük lesz lovas kocsival körbejárni Fülek történelmi belvárosát, és a rendezvény új elemeként jelenik meg az állatsimogató is.
A vár Bebek-tornyában egész nap megtekinthetők a Füleki Vármúzeum állandó kiállításai, valamint a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum A polgári női divat a 19. században című kiállítása és Konthur Mária erdélyi népviseleteket bemutató tárlata.

Programok Nógrád megyében

Címkék: fülek

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.