Hírek
2013. Szeptember 26. 10:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Óváros téri utcabál Balassagyarmaton
Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendezik meg Balassagyarmaton az Óváros téri utcabált vasárnap a múltidézés és a megújulás jegyében - tájékoztatta az MTI-t a program rendezője.
Zolnyánszki Zsolt elmondta: az eseményre koncertek, családi és gyermekműsorok, bemutatók mellett kézműves és gasztronómiai vásárt is szerveznek.
A vásár fontos kiemelt pontja a rendezvénynek, mert az Óváros az előző század fordulóján, és egy ideig még azt követően is piacok, vásárok helyszíne volt, az 1800-as években Gyarmat az ország piacközpontjainak rangsorában a harmadik helyen állt - tette hozzá.
A koncerteken a balassagyarmati Alternatíva zenekar, a budapesti Magyar Császári Pillanatművek és a szombathelyi Elefánt mutatkozik be.
A rendező arra is kitért, hogy az 1,1 milliárd forintos városközponti rekonstrukció keretében a nyáron megújult az Óváros tér, és mint mondta, az utcabál ennek megünneplését is jelenti.
Balassagyarmat ezen a napon csatlakozik az Itthon vagy - Magyarország, szeretlek! programhoz, így vasárnap este az összetartozás jelképeként a Nógrád megyei városban is fellobban majd Szent Mihály tüze.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
