Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2015. Március 10. 12:00, kedd | Helyi
Forrás: infonograd

Önszerveződő közösségek megyénkben

Önszerveződő közösségek megyénkben

A program elnevezése: önszerveződő közösségek az Ipoly-mentén.

A civil szervezetek serkentését, a fenntartható gazdálkodás, ezen belül a helyi készítésű egészséges minőségi termékek népszerűsítését tűzte ki az a szakmai program, amely idén indult el Nyugat-Nógrádban, három helyszínen, Érsekvadkerten, Szentén és Varsányban.
Az „Önszerveződő közösségek az Ipoly-mentén” címet viselő programot a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád megyei irodája indította el. Pásztor Ildikó, a Sugárkankalin Turisztikai Egyesület elnökségi tagja, egyben a projekt mentora érdeklődésünkre elmondta, az utóbbi időben egyre inkább azt tapasztalták, a falvakban lévő civil szervezetek és egyének körében növekszik az érdeklődés a helyi készítésű, minőségi magyar termékek iránt, ám sok helyen azért „ragadnak” le az ötletek és a próbálkozások, mert hiányzik az összefogás, így a kezdeményezések nem jutnak el a megvalósulásig. Éppen ezért az a fő céljuk, hogy szakértők bevonásával ráirányítsák a „helyes útra” ezeket a tevékeny közösségeket, hogy azután a különböző új ismeretek birtokában már a saját környezetükben folytassák az „önszerveződési munkát”. Ezzel pedig új partnerek találtatnak, kapcsolatok épülhetnek, és a jövőben bővülhet a helyi termékek skálája.
Az év elején a program keretében három tanulmányutat szerveztek a fenntartható gazdálkodás új módszerei iránt érdeklődőknek, mintegy példákat szolgáltatva, miként lehet helyi szinten is igényeset alkotni. Az első állomáshely januárban Érsekvadkerten a Szent Borbála Vendégház volt, amely nem csupán szálláshely, hanem a községben lévő hagyományok ápolásában is élen jár, valamint különböző rendezvényeknek rendszeresen ad otthont – állatsimogatóval, tágas kerttel, játszótérrel. Februárban a szentei Maszlik-féle családi gazdaságba látogatott a csoport, ahol egyrészt a házi tejfeldolgozás és sajtkészítés praktikáival ismertették meg vendégeiket a házigazdák, kiemelve, hogy kellő akarattal, megfelelő támogatással és családi háttérrel kialakítható egy jól működő mintagazdaság. A záró túra pedig március 12-én, csütörtökön Varsányban lesz. A közösségi házban délután fél háromtól Kanyó Judit polgármester vezetésével a fenntartható falufejlesztési modell lesz a központi téma, hangsúlyozva a START munkaprogram bevonásával és segítségével jelentős értékek is teremthetőek. Bemutatják a Palócföldi Iskolakert Hálózat kialakítására tett erőfeszítéseket, aminek már szép példája a rimóci iskolakert, és lehetőség adódik elmélyült szakmai beszélgetésekre is.
Pásztor Ildikó elmondta, az első két helyszínen látottak azt mutatják, valóban sok településről élénk az érdeklődés a programok iránt. Remélhetőleg a közeljövőben a tanulmányutakon részt vett személyiségek saját környezetükben is kamatoztathatják az itt szerzett tapasztalataikat és nem utolsósorban bővülnek az együttműködési lehetőségek is – a program pedig áprilisban új témákkal folytatódik.

Forrás: nynapok.blogspot.hu

Címkék: Varsány

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:58, csütörtök | Helyi

NAV: az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítés

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó és Vámhivatal(NAV)

2024. Május 09. 12:21, csütörtök | Helyi

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra.

Sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ)

2024. Május 09. 09:41, csütörtök | Helyi

Három a magyar igazság!

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogá

2024. Május 09. 09:30, csütörtök | Helyi

Közösen fejleszti a testnevelő tanárok képzését a TF és a Magyar Diáksport Szövetség.

A testnevelő tanárok képzésének fejlesztését és gyakorlatiasabbá tételét szolgálja az az együttműködési megállapodás, amelyet szerdán írt alá Sterbenz Tamás.