Hírek
2016. Április 06. 08:27, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Offshore-botrány - Boldvai László felfüggesztette MSZP-tagságát
Felfüggesztette párttagságát Boldvai László, az MSZP Nógrád megyei elnöke - közölte Tóbiás József pártelnök kedden Budapesten újságírókkal.
Elmondta, a nap folyamán beszélt Boldvai Lászlóval, aki azt mondta neki, "teljes mértékben fedi a valóságot", ami a médiában megjelent.
Hozzátette: Boldvai László áll a vizsgálat elé, és nem kíván teher lenni az MSZP számára, ezért felfüggeszti párttagságát.
Tóbiás József azt mondta, a párt elnöksége szerint az elit nem tüntetheti el jövedelmét az adóhatóság elől offshore cégeken keresztül, miközben Magyarországon milliók nem tudnak megélni a fizetésükből.
Hozzátette: szükség van egy olyan szabályra, miszerint Magyarországon offshore hátterű cégek, vállalkozások nem juthatnak uniós vagy állami támogatáshoz.
Jelezte, támogatni fognak minden olyan javaslatot, amellyel Magyarország minden polgára úgy érezheti, a politika, a döntéshozók az ő életükkel foglalkoznak és nem sajátjukkal.
A Direkt36 számolt be arról, hogy Boldvai László, aki korábban az MSZP országgyűlési képviselője, pénztárnoka is volt, érintett a felesége révén az offshore-ügyben. A politikus feleségének 2012 novemberében került a tulajdonába egy Szamoa szigetére bejegyzett offshore cég, amelynek irataiból kiderül, hogy a cégen több százmillió forint ment keresztül.
Az ügyben a Jobbik feljelentést tett, míg a Fidesz-KDNP azt közölte: a szocialisták ismét lebuktak.
Fotó: Komka Péter
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 10:00, szerda | Helyi
Nyissa ki az ajtót! Rendőrség!
Hivatalos eljárást színlelve jutott be idős ismerőséhez az a 29 éves férfi, akit a bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vettek.
2024. Május 15. 09:00, szerda | Helyi
Az A-vitamin csoport elnevezésének és táplálkozási ajánlásának átalakítását javasolják kutatók.
Az újonnan felfedezett A5-vitamin miatt az A-vitamin csoport új elnevezését és a táplálkozási ajánlások kiigazítását javasolja Bánáti Diána, az Szegedi Tudományegyetem (SZTE) professzora.
2024. Május 15. 08:21, szerda | Helyi
Robotsebészeti központot adtak át a Debreceni Egyetemen.
Az egyetemi fejlesztések újabb mérföldköveként robotasszisztált sebészeti rendszert helyeztek üzembe kedden a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjában.
2024. Május 15. 08:00, szerda | Helyi
Kissé szeles májusi idő.
Szinte mindenhol napos időre ébredhetünk, csupán néhol délkeleten fordulhat elő egy-egy gyenge futó zápor. Napközben a napos-gomolyfelhős idő mellett a Dunántúlon megnövekszik a fátyolfelhőzet is.