Hírek
2012. Március 05. 07:52, hétfő |
Helyi
Forrás: infonograd
Oda a Kábel tavaszi veretlensége
Rendkívül gyenge játékvezetői teljesítmény mellett két lelkes-harcos csapat összecsapásában maradt alul a Kábel SE Egerben.
A tavasszal még veretlen gyarmatiak visszafogottan kezdték a találkozót, a gyors házigazdák az első félidő közepén már 14-8-ra vezettek. Innen sikerült Savónéknak kiegyenlíteniük, ám a második játékrész elején hasonló rövidzárlat keletkezett a játékukban – igaz a hibákban nagymértékben közrejátszott a főleg őket sújtó sok téves sípmesteri ítélet. A hajrában ismét sikerült a felzárkózás és a levegőben lógott az egyenlítés, ám a bírópáros fontos szituációban elnézett egy alapvető egri technikai hibát, így már nem maradt idő a fordításra.
A lefújás után a szemlátomást feszült Kedves László annyit mondott, a hazaiak legrutinosabb játékosa, Rosta István is elismerte, hogy a játékvezetők a hazaiak felé billentették a pályát, ezzel együtt a csapat tartását dicsérte a mester, hogy kétszer is nagy hátrányból álltak talpra.
A jegyzőkönyv:
Eger-Eszterházy SZSE – Balassagyarmati Kábel SE 32-31 (16-15)
Eger, dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 200 néző, v.: Tóth, Ungvári.
Eger: Pereverzia – Kovács F. 2, VARGA 5, DRIZNER 3, Hevér 3, Nyikes 3, JUHÁSZ 10/4. Cs.: REPÓTH (kapus), Rosta, KOVÁCS P. 4, Zele 2. Edző: Iványi Bálint.
Kábel SE: Kovács R. – TEIMEL 5, Savón 9/2, Szabó T. 5/3, Piroska 1, Forgács 1, SZABÓ A. 4. Cs.: Síró (kapus), Kajdy, Gubó 2, Bán 1, Varsandán 2, SZÉLES. Vezetőedző: Kedves László. Edző: Demus Dániel.
Hétméteresek: 5/4, ill. 7/5. Kiállítások: 10, ill. 8 perc.
Az eredmény alakulása: 6.p.. 5-2, 13.p.: 8-6, 18.p.. 14-8, 26.p.: 14-14, 36.p.: 18-17, 42.p.: 24-17, 48.p.: 27-22, 57.p.: 31-28.
Hegedűs Henrik
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
