Köszönöm Neked. Köszönöm, azt, hogy életed 12 évét Magyarországnak adtad. Köszönöm, hogy annyi dicsőséget szereztél hazámnak, amennyit nagyon kevesen rajtad kívül. Köszönöm azt, hogy hetente hétszer volt erőd és lelked hajnalban kelni, edzésre sietni. Köszönöm a fekvőtámaszok, guggolások, húzódzkodások ezreit, a lefutott kilométereket. Köszönök minden Himnuszt, amit a győzelmed tiszteletére játszottak - nekem is.
Tudod nálunk ma divat hülyének lenni. Divat túlmagyarkodni a magyarságot. Kérlek próbálj meg nem odafigyelni. Vannak a támadóid között olyanok, akik -mert 60 évvel ezelőtt kétszer, háromszor eltaláltak egy focilabdát -ma is azt hiszik, ők találták fel a spanyolviaszt. Mellesleg ezek az urak nem megelégedve ÁVH-s őrnagyi, századosi, stb rangjaikkal, szerény jövedelmüket éveken keresztül csempészéssel egészítették ki. Hülyeségünk köbe, hogy ma ezekről a „derék” emberekről akadémiákat, stadionokat neveznek el, sőt nem szégyellnek szobrot állítani nekik. Keresztény erkölcsiségünk nevében őket állítják példaképül a felnövekvő generációnak. Tudom, nehéz ma nevetned, kérlek nevesd ki őket.

Kedves Natasa!
Kérlek, légy nagyon büszke. Büszke magadra, társaidra, az elvégzett munkára. A győzelem a tiéd, soha senki el nem veheti. Légy nagyon boldog. Ha van boldogság a Földön, Te megérdemled ezt a boldogságot.
Tisztelettel:
Losonczi Tamás