Hírek
2018. Augusztus 14. 09:13, kedd |
Helyi
Forrás: SSzC
Nyári tábor nyílt általános iskolásoknak a Stromfeldben
Esztergálnak, kipróbálják a lézer-gravírozást, ismerkednek a 3D-tervezéssel, a 3Dnyomtatással, a CNC-berendezések működésével és használatával, és sok egyéb más érdekes dologba is bepillantást nyernek azok az általános iskolás fiatalok, akik a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája nyári, napközis táborában ma kezdték meg a vakációjuk egyik legérdekesebb programját.
Két csoportban huszonkét diákkal indult a Stromfeld idei nyári programja, amelynek keretében hatodik-hetedik osztályos gyerekek egy kicsit már középiskolásnak érezhetik magukat: kipróbálhatják és tanulhatják mindazon érdekességeket, amelyek miatt akár érdemes lesz majd ezt az iskolát továbbtanulásuk helyeként megjelölni.
Máté Gábor műhelyfőnök köszöntötte és kézügyességük, alkotókedvük kibontására bíztatta a salgótarjáni, bátonyterenyei és a környékbeli iskolákból érkezett fiatalokat, akik az elkövetkező napokban Molnár István és Dániel László tanár urak segítségével tantermi-, valamint műhelyfoglalkozásokon sajátítják el az anyagmegmunkálás alapjait. Működés közben láthatják a legkorszerűbb berendezéseket, de a hagyományos kovácsolás mesterségébe is betekintést nyerhetnek. A műhelyfőnök elöljáróban elmondta: a hét végére új, érdekes műszaki ismeretekkel és maguk készítette emléktárggyal térhetnek majd haza a fiatalok, akiknek a pihenőidőkben Plachy Péter tanár úr irányításával sportfoglalkozásokkal színesítik a programjaikat. A tábor - az SSzC és a szakiskola jóvoltából - ingyenes, a gyerekek egyedül az étkezés díját kell kifizetniük.
Tarnóczi László
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
