Hírek
2013. Szeptember 21. 12:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd
Nógrádi emberkereskedők: nőket adtak el külföldre
Három személyt fogtak el emberkereskedelem elkövetésének gyanúja miatt
a nógrádi rendőrök.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya bűnszövetségben elkövetett emberkereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. Jánosné 31 éves, B. János 34 éves és V. Julietta 32 éves balassagyarmati lakosok ellen.
V. Julietta és társai a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2013. augusztusában házasságkötés ígéretével három nőt vettek rá arra, hogy Ciprusra utazzanak. A kiutazást követően a nőket V. Julietta - vételár ellenében - külföldi állampolgároknak eladta. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság munkatársai széleskörű nyomozást követően, 2013. szeptember 18-án lakóhelyeiken elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három személyt, akiket gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vettek. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásuk elrendelését, majd a bíróság házi őrizetbe helyezte őket.
A hatóság intézkedett az eladott nők felkutatására és hazahozatalára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
