Hírek
2013. November 17. 13:30, vasárnap |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Nógrádban is segített az Élelmiszerlavina
Országszerte tízezer nehéz sorsú ember – köztük idősek otthona lakói - jutottak zöldséghez ebben az évben is az Élelmiszerlavina program jóvoltából.
Csaknem száz tonna terményt takarítottak be a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában résztvevő önkormányzatok és civil szervezetek földjein dolgozók az elmúlt hetekben.
Az összefogásra épülő program lényege, hogy a Syngenta által felajánlott több millió forint értékű vetőmagból a résztvevők szakmai felügyelettel burgonyát, cukkinit, uborkát, paprikát és paradicsomot termeltek, az előállított élelmiszert pedig odaadták a környéken élő hátrányos helyzetűeknek. A pályázók 31,5 hektáron gazdálkodtak, s mintegy kétezer embert vontak be a munkába.
A szabolcsi Bökönyben például több mint 500-an részesültek az Élelmiszerlavina terményeiből, a megtermelt zöldségeket az óvodában és a bentlakásos idősek otthonában, valamint rászoruló családok megsegítésére használták fel. A tolnai Kölesden pedig annyi paprika és cukkini termett, amelyből még négy környező település lakóinak is jutott.
A támogatott pályázók zöme a hátrányos helyzetű országrészekből került ki, így Baranya, Békés, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Zala és Pest megyéből.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 08:35, péntek | Helyi
Kövér László: a jövő a gyermekekben van.
A jövő a gyermekekben van, és nem a birodalmi érdekekért elesett hősi halottakban jelentette ki az Országgyűlés elnöke egy kormányzati támogatással megvalósult bölcsőde csütörtöki átadási ünnepségén, Pásztón.
2024. Május 17. 08:08, péntek | Helyi
Kövér László házelnök látogatása Salgótarjánban - 2024.05.16.
Ha az európai parlamenti (EP-) választáson bekövetkezik a normalitás, a békepártiak irányába való eltolódás, az ki fog hatni a világpolitikára is - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
2024. Május 17. 08:00, péntek | Helyi
Viharos péntek!
Éjjel egyre nagyobb területen, pénteken pedig sokfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra, valamint felhőszakadás és jégeső is kialakulhat.
2024. Május 17. 07:06, péntek | Helyi
A Nap körül keringenek a bolygók
481 éve, 1543. 05. 17-én történt, hogy Nikolaus Kopernikusz lengyel csillagász megjelentette könyvét, mely szerint a Nap körül keringenek a bolygók.