Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2015. Október 12. 13:30, hétfő | Helyi
Forrás: radiofocus

Nógrádban az elsők között lehet majd állami földet vásárolni

Nógrádban az elsők között lehet majd állami földet vásárolni

Nógrád megyében az elsők között jelennek majd meg az állami föld-vásárlásra vonatkozó árverési hirdetmények – hangzott el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A politikus úgy fogalmazott: annak érdekében, hogy külföldiek ne szerezhessenek földtulajdont Magyarországon, fontos most biztosítani az államiföld-vásárlási lehetőséget azoknak a magyar földműveseknek, akik ezzel élni akarnak. Később ugyanis Brüsszel „ránk kényszerítheti", hogy külföldiek földet vehessenek Magyarországon – tette hozzá. Hangsúlyozta: a földeladási árverések nyilvánosak lesznek, a földet pedig csak legalább 10-20 százalékkal a piaci ár fölött lehet majd eladni. Az első árverési hirdetmények a Nógrádban és további öt megyében található földekre jelennek majd meg, az árverések pedig novemberben kezdődnek. 380 ezer hektár állami föld értékesítését tervezik, 1,5 millió hektárnyi terület állami tulajdonban marad.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi

Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)

Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.

2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi

NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!

Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,

2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi

Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon

A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.

2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi

VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR

Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.