Hírek
2015. Június 26. 07:30, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Nógrád megyében nyitották a legkevesebb bankszámlát
A vállalkozások összességében csaknem hétezerrel több vállalati számlát nyitottak 2015 első négy hónapjában, mint amennyit megszüntettek, a két legnagyobb nyertes az OTP, a K&H és a Raiffeisen Bank volt
Nettó ügyfélvesztők voltak az Erste Bank, a Sberbank és a takarékszövetkezetek. Utóbbiak negatív teljesítménye mögött az áll, hogy volt olyan szövetkezet, mely működését ebben az időszakban fejezte be - közölte a GKI.
A 2015 előtt is működő cégek több mint 34 ezer új számlát nyitottak 2015 első négy hónapjában. Idén január-áprilisban mintegy 8600 új cég alakult, ami 35 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
A legtöbb új bankszámlát, 14 ezret Budapesten, a legkevesebbet, 221-et Nógrád megyében nyitották.
A GKI kutatása szerint a számlanyitások nyertese az OTP (20 százalék), a K&H (10 százalék) és a Raiffeisen (9,5 százalék), de jól szerepelt az Unicredit (7,3 százalék) és az állami tulajdonú MKB is (7 százalék). A koncentráltságot jelzi, hogy az öt legnagyobb szereplő súlya a számlanyitásokban 54 százalék.
A vállalati számlák megszüntetése még a nyitásoknál is koncentráltabb. Az összes bezárt számla 62 százaléka az első öt banknál jelentkezik. Az OTP ezt a listát is vezeti 22 százalékkal, amely nem meglepő, ha a piaci részesedését vesszük alapul. Az Erste Bank áll a második helyen 11 százalékkal, majd az MKB következik 10 százalékkal. A K&H és a Budapest Bank 9-9 százalékos aránnyal követi azokat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
